Teljes terjedelmében égett egy körülbelül nyolcvan négyzetméter alapterületű családi ház kedd délután a Zala megyei Dióskál Dózsa György utcájában. A tűzhöz a keszthelyi hivatásos tűzoltókat, valamint a zalakarosi és a pacsai katasztrófavédelmi őrsök hivatásos tűzoltóit riasztották, akik közös erővel, több oldalról támadva, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett, négy vízsugárral oltották el a lángokat, majd megkezdték az épület átszellőztetését és átvizsgálását. Az elsődleges információk szerint az eset során senki nem sérült meg – írta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság október 23-án.

Dióskál Zala megyében található
Azóta kiderült: a leégett családi házban egy hatgyermekes család élt, akiknek a tűz során mindenük odaveszett. A hírre a diósdiak gyűjtésbe fogtak, a hat kiskorú gyermek (1-16 évesek) részére várnak ruhákat, cipőket, játékokat a város lakóitól. Ezeket gyorssegélyként a helyszínre is szállítják a hétvégén. Az adományozók jelentkezését telefonon várják, a gyűjtést Csomay András (Diósd Város Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület, 0620/2863953) és Tátrai Bori (Német Hagyományőrző Egyesület, 0630/6501306) szervezi.
Több mint egy évtizede annak, hogy a zalai nagyközség, Gyenesdiás először elgurította a Vándordiót, azaz útnak indította a “diós” települések találkozóját. Azóta minden esztendőben találkoznak azok a hazai – és egy ideje már határon túli – települések, amelyek nevében szerepel a dió, a Vándordió pedig azt a helységet illeti, amely a következő találkozót rendezi. 2017-ben Diósd volt a találkozó házigazdája (kiemelt képünkön). Gyenesdiás mellett Zalából Dióskál vett részt a találkozón.
midio.hu
Kiemelt fotó: Dr. Varga Dániel
Címkék: Diósd