A mai nappal kezdetét veszi Diósdon az idei Szent Gellért Hét, számos ünnepi eseménnyel. Ebből az alkalomból különösen érdekes felidézni, milyenek voltak a “régi Diósd” búcsúi. Görögné Horváth Katalin gyűjteményéből idézünk.
A búcsú elsősorban a római katolikus egyház ünnepe, amelyet a világi szórakozás követ. Diósd templomát a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelték fel, ezért minden év szeptember 12-éhez (Mária neve napja) legközelebb eső vasárnapon tartották a búcsút. (Mintegy negyven éve már Gellért naphoz, templomunk védőszentjének ünnepnapjához igazodik a búcsú napja – a szerk.)
Milyen volt a búcsú az 1930-as években?
Már egész héten tartott a készülődés. Sütés, főzés, takarítás s egyéb munka foglalta le a település lakóit. Vasárnap reggel a falu aprajanagyja ünneplőbe öltözött, s ment a templomba. Szokás volt ekkorra (a barackeladásból, -csomagolásból megkeresett pénz egy részéért) új ruhát, cipőt venni, és abban menni a templomba.
Volt „kismise” is, de a többség a „nagymisén” vett részt. Ezekre az alkalmakra papi vezetéssel zászlós körmenetek érkeztek a környező falvakból. A templom ilyenkor zsúfolásig megtelt, s az előtte lévő területen is nagyszámú hívő gyűlt össze. Egyházunk abban az időben is Székesfehérvárhoz tartozott, így onnan és a környező településekről érkezett papi segédlettel folyt a szertartás.
Miséről hazatérve ünnepi ebéd következett. Elmaradhatatlan volt a húsleves, a rántott hús, és mivel minden házban volt baromfi, azokra is rossz világ várt. Délidőben cigány muzsikusok járták a falut, hegedűszóval köszönték a nekik adott filléreket, pengőt, csirkecombot. Ebéd után a vásáros sátrak szemrevételezése következett.
A kirakodóvásár a Flórián-szobortól a községházáig tartott. Kapható volt szentkép, imakönyv, mézeskalács, fakanál, cserépedény, gyermekjáték, s „minden mi szemnek szájnak ingere”. A Dióskertben ringlispíl, hajóhinta, céllövölde, bábszínház szórakoztatta a gyerekeket, felnőtteket.
Sváb falu lévén, kedvelt volt a „rezesbanda”. Rendszerint Budaörsről jött 14 tagú zenekar. Az Apponyi utca felső végénél kezdték a zenélést, s gyerekek kíséretében „masíroztak” a Schober vendéglőig. Ott megkezdődött a reggelig tartó bál. Voltak évek, amikor a budaörsi zenekar nem jött. Zene nélkül akkor sem maradt a falu. Kedvelt helybéli zenekar volt az ugyancsak nagy létszámú Tóth-banda. (Amelyet a későbbiekben a zenekarvezető fia Tóth Nándor négytagú zenekara váltott fel.) Tehát jött a Tóth-banda, de ők ugyancsak gyerekektől kísérve a községházától a Wéber vendéglőig „fújták”. Abban az időben még csak földút volt a faluban, így az elhaladó zenekarokat óriási porfelhő követte (amellyel azonban senki nem törődött). Késő délután kezdődött az ugyancsak reggelig tartó tánc.
Vidám eszem-iszom, dínomdánom búcsúk voltak ezek, amelyeken barátságok, szerelmek szövődtek. Rég volt, szép volt!
(Elmesélte Denkinger Mariska néni)
Forrás: Az én Diósdom (Kornétás Kiadó, 2009)
A fotón: diósdi üdvözlőlap, a Zoller család albumából
Címkék: Búcsú, Diósd, Értékeink, Hagyományaink, Szent Gellért Hét
