A címet egyik tíz évvel ezelőtti, még a Diósdhéjban című újságban megjelenő cikkem éléről loptam, de ha jól meggondoljuk (és legalább elmúltunk 50 évesek) egy 1964-es szovjet ifjúsági film fekete-fehér kockái is felderenghetnek. Valójában mindegy is, honnan a cím, a nyaralás mint téma így vakáció idején mindenképp örökzöld. Alapvetően érdekelne, mások hogy csinálják – kettecskén, gyerek nélkül, 2-3 gyerekkel, kutyával, cicával vagy adott esetben nagyszülőkkel. Most a mi – divatos szóval élve – covidos nyaralásunk röpke bemutatása következik – hol két gyerekkel, hol barátokkal kibővítve.
Az úgy volt, hogy tavaly augusztusban radikális lakásfelújításba kezdtünk, s úgy képzeltük, hogy a karácsonyt már az új nappalinkban töltjük. A valóság persze másképp működött, úgyhogy meg sem kíséreltünk visszaköltözni régi-új otthonunkba. Aztán a szokásos kérdés nagyjából januárban vetődött fel először, hogy ugyanis nyáron hova utazzunk. Viszonylag hamar megegyeztünk abban, hogy idén sem pénzünk, sem pedig időnk nem lesz egy külföldi nyaralásra, ezért nem is foglaltunk le semmit. Így aztán nem is kellett semmit a vírus miatt lemondani… Ez akkor most szerencse? Aligha.
Pandémia ide vagy oda, a bezártság felfokozta a nyaralás iránti igényünket.
Óvatosan ugyan, de május közepén elkezdtük érdemben tervezni a szigorúan csak belföldi nyaralásunkat (és még mindig nem a nappaliban!). Több alternatíva is felmerült, a lehetséges és szokásos úticélok között szerepeltek a nagyszülők is vidéken, de ringbe szállt természetesen a Balaton is. Apropó, tudták, hogy Pálóczi Horváth Ádám költő nevezte egyik versében először „magyar tengernek” a Balatont a 18. század végén?
Szóval lassan kezdett körvonalazódni a nyári program. Wellness-szállodáról csak óvatosan álmodoztunk, hiszen ugyebár a távolságtartás meg a higiénia… Régi álmom viszont, a falusi turizmus váratlanul szárba szökkenhetett. Sőt, összekapcsolhattuk a Balaton-projekttel is, ami mégiscsak nagyobb, mint egy zsúfolt medence. Badacsonyörs kiváló választásnak bizonyult, bár meg is dolgoztam érte. A foglaláskor kétszer utasítottak vissza a házigazdák, mondván, egész nyáron tele vannak. Harmadjára csak „visszamásztam az ablakon”, és egy utolsó e-maillel még könyörgőre fogtam, hátha. És végre megtört a jég, augusztus közepére három napra megkaptunk egy mesés vendégházat. Mindezt májusban!
Igen ám, de augusztus még nagyon messze volt, ezért valami egyéb program után kellett nézni. Két felső tagozatos lányunk igényeit is figyelembe véve, a választásunk a sátoraljaújhelyi Hotel Hunorra esett, aminek tőszomszédságában található a Zemplén Kalandpark bobpályával, átcsúszópályával két hegycsúcs között, libegővel, stb. Nem mondom, hogy a bátorságpróba aranyérmese lehetnék, de egyszer azért mindent kipróbáltam. Pár nap múlva áttettük székhelyünket Lillafüredre a nagy múltú Palota Szállóba, ahol folytattuk a kirándulást barlangtúrával, erdei kisvasúttal, csónakázással. Anélkül, hogy angol módra túl sokat beszélnék az időjárásról, azt azért megjegyezném, hogy igencsak szlalomoztunk az esik-nem esik időszakok között a megfelelő kültéri programokkal. Mindent egybevéve tartalmas, jól sikerült egy hetet tudhattunk magunk mögött.
A következő célpont a tiszakécskei nagyszülők voltak, ahol a lányok már júniusban (az iskola, pardon távoktatás után) eltöltöttek egy hetet. Most azonban testületileg leköltöztünk négy-öt napra, ezzel teljesítve az ősök több éves óhaját. Egyértelműen ők voltak az idei covidos nyár legnagyobb nyertesei. Meg persze mi, akik állandóan rohanunk ilyen-olyan fontos dolgok után, miközben a legfontosabbról hajlamosak vagyunk elfeledkezni.
A mama három tyúkja, ahogy ő mondja, a „lányok” mindennap pár tojással rukkoltak elő, amit persze az unokák fedezhettek fel. Csöpi kutya pedig, az óvatos megfogalmazásban is tetemes túlsúllyal küszködő tacskó méretű kedvenc megadóan tűrte kisebbik lányunk intenzív „törődését”. Papa, férjem apukája fiatalkori sztorijai, mama mennyei húslevese és meggyszósza mind-mind élményszámba mentek az egész családnak.
És végre eljött az augusztus, az a fentebb már említett kiimádkozott három nap a Balatonnál. Noha nem vagyunk borissza emberek, a badacsonyörsi Válibor Pincészet vendégháza és fogadója felejthetetlen volt, bátran ajánlanám mindenkinek. Csodás környezet, kert, parasztház, nyugalom és fantasztikus, kemencében sült kenyerek és húsok. Ráadásul kocsival a strand sincs messze. Utoljára Móricz regényeiben olvastam ilyen tündérkertnek beillő birtokokról.
Eddig is tudtam, tudni véltem, hogy nem kell ahhoz külföldre utazni, hogy csodákat lásson az ember. Az idei nyár, noha elvileg a lemondás jegyében kellett hogy teljen, mégis fényesen bebizonyította: a csoda valójában közelebb van, mint gondolnánk.
Bányai Petra
midio.hu
Címkék: #midióPetra, Balaton, családi nyaralás, Koronavírus, Nyár
