A Csíki-hegyek a Budai-hegység legdélebbi, mészkősziklákkal tarkított füves, dombos, hegyes vonulata. Annak is a legutolsó része, a Huszonnégyökrös-hegy 288 m magas, és nyugati végén a hatalmas szikla már messziről hívogatja a természetjárókat. Mi Csíkiként emlegettük a régi időkben.

„Hallgatag erdő, titkot rejtő, mondd el, a mélyed mit rejt néked?”(Gryllus Vilmos) Rejti a tölgyet, a fenyőt, a csalitot, rejti a védett virágokat és a megbújó állatokat, rejti a különleges sziklaképződményeket, de legfőképpen rejti a múlt képeit, a jelen világát és a jövő zálogát.

A hegyek a természet örökkévalóságát jelképezik, és erdeikben én mindig a természet szerves részének érzem magam. Talán éppen azért is, mert gyerekkoromban gyakran ellátogattunk a Törökbálint és Budaörs határában található Csíki-hegyre.

Mi, gyerekek az állomásról induló iparvágányon egyensúlyozva érkeztünk a hegy lábához, ahol meredeken kapaszkodtunk fel a hegytetőre. Kora tavasszal rengeteg ibolyát szedtünk, később a tisztásokon tavaszi hérics, majd árvalányhaj és még sok más színpompás virág virított. Sokszor a szüleinkkel kirándultunk, de mikor már nagyobbak voltunk, egyedül is megmásztuk a hegyünket. Számunkra a szabadság és a kaland helyszíne volt.

Aztán telt-múlt az idő, és ifjú szülőként már a gyerekeinkkel barangoltunk a Csíki-hegyen. Ők is lelkesen kaptattak felfelé a meredek hegyoldalon, hogy a csúcson csokorba szedjék az ibolyát, meghódítsák a sziklákat, és vidáman bujkáljanak a bokrok között. A hegy már sok embert látott, sokféle gondolat vezérelte őket oda, de az biztos, hogy mindenkit lenyűgözött a szépsége.

Két legenda is őrzi a hegy nevének eredetét.

Az egyik szerint egy kövér mészáros 24 ökörben fogadott, hogy egyvégtében fel tud futni a csúcsig. A fogadást megnyerte, de felérve összeesett és meghalt. A másik történet szerint a törökök 24 ökörrel húzták fel a hegytetőre ágyúikat.

Mindkét legenda nagyon érdekes, de ez már a múlt, az én emlékeimmel együtt. A jelen hegye hasonlóan lenyűgöző, mint a régmúlt időkben, bár a betelepített fenyves erdő egy nagy része kipusztult, de a természet újraéledt és kezdi elfoglalni a hegyoldalt. Azóta sok virág védett lett, a gyönyörű vadvirágos tisztásokat már csak csodálni szabad, zavartalanul virágozhatnak a mészkőgyepen.

Az idő a jelenbe röpített minket is, és már nem a gyerekeinkkel kirándulunk a hegyünkre, hanem a természet szépségeire nagyon fogékony kicsi unokánkkal.

Egy borongós tavaszi napon felkerekedtünk, hogy meghódítsuk a csúcsot. Kaptattunk felfelé az ösvényen, közben bújócskáztunk a fák és a bokrok között. Megcsodáltunk minden fűszálat, virágot, bokrot, fát és sziklát. Közben a kicsi lány rendíthetetlenül gyűjtögette a szikladarabokat. A hegytetőn kellemes sétaút vezet a legmagasabb pontra, hogy aztán kibukkanjon a legvégén található hatalmas nyugati szikla elszórtan fenyőkkel tarkított csúcsa.

A látvány lenyűgöző, a kilátás fantasztikus. Különleges, bár számomra dermesztő volt a szikla tetejéről nézni a távoli világot. Kicsi unokánk nagy meglepetésére a természet csodái mellett megjelentek az ember alkotta csodák is. Szinte „karnyújtásnyira” hirtelen felbukkant egy helikopter, aztán egy motoros kis repülőgép pilótája integetett vissza nekünk, és a távolban némán suhanó vitorlázógép szelte az eget.

Aztán visszafelé haladtunk a meredek hegyoldalon futó ösvényen, mely egészen Csillebércig vezet. Persze nekünk nem ez volt a cél. Mi csak élveztük a madárdalt, a látványt, a nyugalmat, a friss levegőt és az együttlétet. Közben szemerkélni kezdett az eső, amit igazán csak akkor éreztünk, mikor visszafordulva kiértünk az erdőből. Kicsit fáradtan, de élményekkel telve értünk haza.

A környezetünk mindig változik, a természet képes megújulni, de kötelességünk óvni és vigyázni rá. A jövő még ismeretlen, de remélem, hogy a családi hagyományt követve, ugyanilyen boldog örömmel kirándulhat majd a jövő nemzedéke, mert rendíthetetlenül várja őket a sziklás hegy, a csalit, a vadvirágos tisztás és a titokzatos erdő.

Rásó Ica

midio.hu

Fotó: családi felvételek

 

 

Címkék: #midióIca, Családi túra, Kirándulás, Nagyszülők, unoka