Ha felhívsz bármikor is, a legnagyobb valószínűséggel éppen pakolom a mosogatógépet. Vagy ki, vagy be. Nem vicc! Statisztikai adat.
Bevallom, ugyanez a helyzet általában akkor is, ha én hívlak.
Olyankor unatkozom ugyanis. És ha unatkozom, sokszor gondolok azokra, akik fontosak nekem.
Itt a világjárvány.
Kiolvastam az internetet. Tótumfaktumoktól csak, természetesen – hiteles forrás, semmi más!
Meghallgattam, mit mondott a miniszterelnök.
Kiokosodtam, mit csináljak itthon három gyerekkel egy hónapig.
Elmondták, hogy kerüljem el a saját szüleimet.
És hogy ne pánikoljak.
Nem pánikolok. Egyáltalán nem vagyok ideges vagy aggodalmas típus. Eddig is lemostam a lakásriasztó gombjait meg mind a hetven kilincset naponta kétszer, vegyszerrel. Eddig is bevásároltam egy hónapra előre. Eddig is tanultam itthon a gyerekekkel, minden áldott nap. Eddig is felmerült bennem a kérdés, vajon a macska, aki most jött haza, hol járt és ki simogatta meg. Eddig is fejből tudtam, melyik ismerősöm köhögött, akivel a héten összefutottam.
Vagy ez egy érzés lenne? Nekem csak valami megülte a gyomrom. Előfordul az ilyen.
Szóval csöng a telefonom.
És elmondod, és elmondom én is, amit gondolok. Átbeszéljük. Kibeszéljük a vírust a háta mögött, mert megérdemli. Latolgatunk, számolgatunk, filozofálunk. És máris kevésbé félek. És te is kevésbé félsz. Iszunk egy kávét – térben messze, de lélekben együtt.
Úgyhogy pakolom tovább a mosogatógépet, cumisüveg ki, nagybögre be, kislábos ki, nagylábos be, kistányér ki, nagytányér be. Te meg hívj nyugodtan. Vagy majd én hívlak.
Mert együtt máris kevésbé félünk.
Ács Judit
Fotó: Pixabay
Címkék: #midióJudit, Koronavírus
