Kései bronzos Elberta és Magyar arany duránci őszibarack, Diósdi félpapírhéjú mandula és még számos új növényfajta fűződik a nevéhez: közel húsz évig élt Diósdon Magyar Gyula (1884-1945) egyetemi tanár növénynemesítő, az őszibarack-nemesítés elindítója.

A diósdi Német Hagyományőrző Egyesület igyekszik megőrizni emlékét – A képen: Tátrai Antalné Bori, az egyesület elnöke

1884. április 24-én született, a margitszigeti főkertészi lakásban. A környezet mély hatást gyakorolt rá és már korán felkeltette benne a növények, elsősorban a virágok iránti szeretetet. Gimnáziumi tanulmányai befejezése után két évig gyakornokként dolgozott az alcsúti kertészetben, majd oklevelet szerzett a budapesti M. Kir. Kertészeti Tanintézetben. Ezután tanulmányúton volt Düsseldorfban, Fiuméban, Abbáziában, Padovában, Berlinben, Belgiumban.

1920-ban megnősült. Felesége családjának Diósdon voltak telkei, ezért ezen a tájon szeretett volna elhelyezkedni. Így került az érdi Károlyi-uradalomhoz. 1925-ben házat épített Diósdon, a Fő utca 1. sz. alatt (ma Kossuth Lajos utca). A villaszerű épületet – mely jelenleg családi napköziként üzemel – az idősebbek ma is „Magyar villa” néven emlegetik. Kertjében az ő általa ültetett díszcserjék példányai még megtalálhatók.

Egykori kertjébe bárki beleshet még ma is

Közben 1925-ben a M. Kir. Kertészeti Tanintézet alkalmazottja lett, de csak a 40-es évek elején nevezték ki.

Nagyon szerény, saját érdekében sohasem kilincselő ember volt, így aztán nem is haladt előre a „hivatali ranglétrán”. Nevét és értékes munkásságának eredményeit külföldön jobban ismerik, mint itthon. Idehaza sok mellőzés, meg nem értés, munkájának lekicsinylése és elutasítása érte. Ez azonban nem szegte kedvét és hitét, meggyőződését, lelkét adta hallgatóságának, munkájának.

Magyar Gyula sokrétű növénynemesítő munkát végzett. Diósdon és környékén, az őszibarack és a mandula akkori hazájában majdnem minden kertben lehetett magról kelt termő fácskát találni, mert a lakosság próbaképpen meghagyta, felnevelte, ha megfelelő volt, megtartotta.

Magyar Gyula keresztezéses nemesítést is folytatott Diósdon: így alkotta meg a Kései bronzos Elberta és a Magyar arany duránci őszibarack fajtáit. Mandulából a Diósdi félpapírhéjú, a Diósdi rózsavirágú és a Budatétényi hölgymandula az ő szelekciója.

A diósdi őszibarack egykor: nemcsak híres, finom is!

Foglalkozott egy bőtermő fügefajta létrehozásával, meggyfajták kialakításával, a kajszibarack-gutaütés kérdésével. Előállított új magyar paradicsomfajtákat: a Turult, a Debreceni fürtöst, a Pécs gyöngyét, a Nagykőrösi győztest. Új sárgadinnyéje, a Jászkincs, görögdinnyéje, a Zardetzki. Zöldségnemesítés céljára Diósdon lévő saját két telkét használta, és csekély keresetének egy részét is erre a munkára fordította anélkül, hogy abból valami hasznot is remélhetett volna. Diósdi telkén kísérletezett többek között a bimbós kellel, s a Turul paradicsomot is itt állította elő.

Nagyon szerette a virágokat is, különösen a rózsát kedvelte. Számos bokor- és tearózsafajtát hozott létre. Dísznövény-nemesítései közül kiemelkedő az Illatos lonc előállítása, amely világújdonság lett. Megelőzte korát az orchideakutatásban és számos további növény kísérletezésével foglalkozott.

Ezen munkái mellett 433 cikke, tanulmánya, ismeretterjesztő füzete és szakkönyve jelent meg. Mindemellett jó kolléga, nagyszerű tanár volt, akinek külföldön nagyobb volt a hírneve, mint hazájában. Nyílt, őszinte ember volt, az üzlethez, pénzszerzéshez nem értett. Az emberek inkább kihasználták, mint megfizették munkáját. Igaz magyar hazafias érzéstől indíttatva több esetben az új fajtáinak nevét az ősmondák (Turul, Hadúr, Attila), és a magyar népmesék világából vagy saját álmaiból merítette (Hableány, Csalavér, Hófehérke).

Zárkózott, töprengő emberként ismerték. Arca mélyen barázdált, mintha mindig valami bántotta volna. Beteg is volt, ezt azonban amennyire lehetett, titkolta. Nem panaszkodott. Kedélyes is tudott lenni, kissé kesernyés humorát ilyenkor szívesen csillogtatta. Általában részt vett a faluhelyen szokásos disznótorokban, búcsúünnepeken, baráti összejöveteleken, ahová mindig szívesen hívták, s ő szívesen elment. Igen szerényen élt. Utazásai közben vendéglőbe nem járt, otthonról hozott hideg ételt evett. A bort társaságban megitta, egyébként nem fogyasztott alkoholt, de rapszodikusan dohányzott. Tudásával sohasem hivalkodott, inkább gátlásai voltak, ha valakinek ellent kellett mondania. Az emberektől jót várt, mint ahogy ő is mindenkinek jót akart.

Magyar Gyula nevével a diósdi római katolikus Szent Gellért-templom emléktábláján is találkozhatunk, innen tudhatjuk, hogy adományokkal is segítette lakóhelyét.

Évről évre megrendezik Diósdon a Barackünnepet (Képünk a 2018-as kiállításon készült)

1942-ben (özvegységét levetve) másodszor is megnősült, és Budára költözött. A főváros ostromát Kerepesen vészelte át. A háború befejeztével visszatért budai lakásába, és lázas betegen munkára jelentkezett a Kertészeti Felügyelőségen. Néhány hét múlva, 1945. május 5-én örökre eltávozott az égi mezőkre. A Farkasréti temetőben hantolták el, majd a család exhumáltatta és a diósdi sírkertben helyezték örök nyugalomra.

Nevét Budapesten egy kertészeti szakközépiskola (Magyar Gyula Kertészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola) viseli és egy alapítvány fémjelzi, s bronz mellszobra (borítóképünkön) megtalálható a Budapesti Kertészeti Egyetem parkjában, a Budai Arborétum területén. A Millennium évében, 2000-ben helyezték el domborműves emléktábláját Diósdon, Kossuth Lajos u. 2. sz. alatti egykori házának falán.

Emléktábla a Kosssuth Lajos utcai ház falán (Domonkos Béla érdi szobrászművész alkotása)

Összeállította: Sz. K. N. 

Források és felhasznált irodalom: Görögné Horváth Katalin és Wágner Mátyás írása Az én Diósdom című könyvben; Mohácsi Mátyás: Az őszibarack; Dr. Jeszenszky Árpád: Magyar Gyula, a kiváló kertészeti növénynemesítő; Magyar Gyula Emlékülés, 1984. (A Kertészeti Egyetem kiadványa)

Fotók: midio.hu, diosdfa.hu, wikimedia.org