Takács Tibor (1927–2014) írót, költőt, Táncsics Mihály-díjas újságírót nemcsak művei révén ismerhetik a diósdiak; többször is járt nálunk író–olvasó találkozón, sokan személyesen is találkozhattak vele a közösségi házban. 1997-ben a Kossuth Rádió felkérte, hogy írjon és olvasson fel jegyzeteket a hajnali hallgatóknak a Reggeli Krónikában. Az elhangzott Útravalók 2004-ben kötetben is megjelentek. Sorozatunkban ezekből válogatunk.

 

Egy hajdan volt májusban láttam először Koltót, ahová oly régóta vágyódtam. A hatvanas évek végén hozott el ide nagybányai festőművész barátom, a már meghalt Balla József, aki azt mondta: ma valami nagy örömban lesz részünk.

Kiautóztunk a közeli Koltóra, megnéztük a Teleki-kastélyt, a kertet, ahol Petőfi mézesheteit töltötte szeretett Júliájával, s ahol megírta a magyar irodalom máig gyönyörű versét: a Szeptember végén halhatalan sorait. Vannak pillanatok, amelyek elmondhatatlanok. Az itt átéltek is ezek közé tartoznak. Emlékeztünk, miközben barátom megfestette az aranyszínbe öltözött virágzó somfát, ami alatt megszületett a híres vers.

– Hol van az a Koltó? – kérdezte Arany János 1847 szeptemberében költő barátjától. Erre legszebben Teleki Sándor válaszolt, amikor a mézeshetekre érkező Petőfit és Szendrey Júliát e szavakkal fogadta: „A szakács marad a feleségével, mert asszony nélkül nem hagyom nődet, ennetek is kell, mert turbékolásból nem éltek meg…!” – holott Petőfi azt szerette volna, ha csak ketten maradnak a kastélyban.

A koltói Teleki-kastély

Hogy milyennek látta Koltót Teleki Sándor? Így festi le: „Házam, egy kis lejtős magaslaton áll, az előtérben észak felé sima nagy térség, zöld rétekkel, s tölgyfa csoportozatokkal. A térséget a Lápos vize kigyózza végig. A második téren, a Láposon túl lankás dombok, felettük egy fennsík, óriás tölgyerdőkkel. Tiszta időben 18 falunak fehér tornya látszik. harangjaik hangja elhallatszik hozzánk a völgybe…”

Hat hétig élt itt Petőfi Júliával. A szeptember 8-ai erdődi esküvő után másnap érkeznek Koltóra s itt maradnak október 20-ig. Erről ezt írta a költő: „Az én mézesheteim a sírig fognak tartani, legföllebb a mámor fog eltűnni belőlük, de a költészet és a boldogság megmarad. Ó, ezek mámoros napok valának…” Itt írta a Beszél a fákkal sz őszi szél, meg a Szeptember végén csodálatos sorait.

A költő és felesége

Hogy miért emlékezem most Koltóra? Mert szeptember vége van, mert most mondtam el magamban a gyönyörű verset, mert megnéztem a virágzó somfát, hiszen az ott festett akvarellt nekem adta Jóska barátom. Tavasszal Véső Ágoston festő barátom tudatta a jó hírt: újra kivirágzott a somfa. Meg azt is elmesélte, hogy mára sok minden megváltozott Koltón. Felújították a múzeumot, újra sok látogató tiszteleg a halhatatlan szerelmesek emléke előtt.

midio.hu

Illusztráció: Wikipédia