Igazán forró nyári napon a strandolás helyett alternatív családi program lehet egy patakban gázolós erdőjárás, vasúti síneken egyensúlyozva. A börzsönyi Csarna-patak völgyében jártunk, csemetéink legnagyobb örömére.
A Börzsöny-hegység az egyik kedvenc vidékünk, sokat járunk oda. Minden ősszel itt hallgatjuk a szarvasbőgést, tavasszal bandukolunk a Dunakanyarra néző dombokon, de ezen a nyáron egy igazán kalandos részét is megismertük ennek a csodavidéknek.
A kemencei kisvasutat az 1910-es években kezdték építeni, és az 1930-as évekre már közel 50 km hosszúságban szelte át a Börzsönyt. A vasútpálya az évek során pusztulásnak indult, végül az 1993-ban, illetve 1999-ben történt áradás teljesen elmosta. A helyreállítás a 2000-es években kezdődött, jelenleg Kemence és a Feketevölgy között közlekedik a kisvasút hétvégenként.
A Feketevölgy végállomás utáni szakaszon viszont igazán vadregényes kaland vár ránk.
Túránk kiindulópontját megközelíthetjük kisvasúttal vagy autóval. Amennyiben hétvégén érkezünk, Kemence településen kisvasútra szállhatunk és egészen a Feketevölgy végállomásig utazhatunk, de a túra indulópontja autóval is megközelíthető (ez esetben Kemence településről végig a kisvasút mellett autózva a Feketevölgy Panzió előtti parkolóig kell mennünk).
Utunk közvetlenül a panzió mellett indul a Csarna-patak völgyében, végig a kék, illetve Mária-út jelzést kell követnünk, de jelzés nélkül is nehéz eltévedni, hiszen az út a patak mellett halad, melyet néha kereszteznünk is kell. A patak mellett pedig a régi, elmosott kisvasút sínpárjai láthatóak. A nyomvonal néha teljesen ép, a talpak és a sínpár is teljesen érintetlen, más részeken viszont hiányos, főleg ahol alámosta a patak.
De talán pont ez a túra legfőbb látványossága, hiszen a síneken lehet egyensúlyozni, csimpaszkodni, sokszor a patakban gázolva a sínpárok alatt átkelni.
A gyerekek ezt rettenetesen élvezik, számukra megunhatatlan a túra, hiszen a patakban csalinkázást követően felmászhatnak egy lógó síndarabra, aztán átegyensúlyozhatnak a patak fölött hídként szolgáló sínpáron, majd kezdődik az egész előröl. Fontos, hogy a szülői kezünk biztosítson a gyereknek, mert néha azért nem veszélytelen mutatványokat kell végrehajtani.
Az elmosott pályát követve egészen a Hamuházig (kék és kék kereszt jelzés elágazása) mehetünk, ez kb. 2,5 km a panziótól. Oda-vissza kb. 5 km hosszú a túra. A kék jelzés végig a sinpárok mellett halad, így a veszélyesebb részeken az úton tudunk maradni. Persze csak mi, felnőttek. A Hamuháztól természetesen van lehetőség kerülővel, más útvonalon visszaérkezni a panzióhoz, de ezek már komolyabb túrák.
Ezt a túrát leginkbb forró nyári napkra ajánljuk, amikor igazán hűsítő a patak vize, és a fák árnyéka véd az égető napsugaraktól. Vigyázzunk, mert csalánból is van bőven.
Érdemes a következő nyarak egyikén ellátogatni a völgybe, mert egyrészt napirenden van a kisvasút helyreállítása (legutóbb civil összefogással akadályozták meg, a turistatérkép is „helyreállítása tervezett” jelölést használ), illetve az idő vasfoga pusztítja rendesen a terepet.
Gyerekekkel igazán jó, élményekkel teli nyári program. Mi alig bírtuk őket kirángatni a völgyből.
Szende Dávid
Felhasznált forrás: kisvasut.hu
Fotó: midio.hu
Címkék: #midióDávid, Börzsöny, Családi túra, Feketevölgy, kisvasút