„Mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe”

A napokban 2. születésnapját ünneplő midio.hu információs, családi és helytörténeti honlapként határozza meg önmagát. Ez utóbbi tematika kapcsán a szeptember 3-i születésnapi rendezvényen a portál rovatszerkesztője visszatekintett a két-három évtizeddel ezelőtti diósdi civil mozgalomra, a civil szervezeteknek a helytörténeti területtel kapcsolatos tevékenységére, felidézve azokat a személyiségeket, akik munkájukkal hozzájárultak Diósd múltjának feltárásához, az emlékek megőrzéséhez és továbbviteléhez.

Tisztelt Megjelentek, diósdi Polgárok! A MiDió szerzői és Olvasói!

1986 áprilisában költöztünk Diósdra; amennyire időm engedte, igyekeztem látogatni a helyi eseményeket. (Később, 1997-től a Diósdhéjban, majd 2007-től a Diósdi Krónika, illetve a dko.hu szerkesztőjeként szinte minden közösségi rendezvényen részt vettem.) Ez idő tájt már folyamatban voltak azok a változások, amelyek aztán 1989–90-ben a rendszerváltáshoz vezettek. A nagypolitika színpadán, országos szinten történt események mellett a településeken, így Diósdon is érezhető volt az erjedés. A ’90-es évek elején-közepén szökkent szárba a civil mozgalom. A korábban laza baráti társaságként működő klubok, körök nagy része bejegyzett civil szervezetté alakult, részben azért, hogy jogi személyiségként elindulhassanak különböző pályázatokon. Alapítványok jöttek létre, illetve régiek újultak meg; egyesületté alakultak a helyi énekkarok, a Diósdi Nőikar, a Fidelio Kamarakórus és a Diósdi Szent Gellért Vegyeskar.

Az első kulturális szerveződés, amire emlékszem, a Wágner Ferenc alpolgármester által szervezett tájházi rendezvény volt, melyen részt vett Jókai Anna író is; itt döntés született arról, hogy az egykori Diósdi Olvasóegylet hagyományait követve létrejön a Diósdi Társaskör Egyesület.

Az egyesületet Wágner Ferenc képviselő, később alpolgármester vezette, aki helytörténeti kutatásokat végző alkotó és nem mellesleg kiváló képzőművész volt.  Nevéhez fűződik a Diósd története c. kötet kiadása. Őt, halála után, Podráczkyné Szöllősi Mária követte az elnöki poszton, aki évtizedekig meghatározó személyisége volt a falu, majd a város kulturális életének. Kora és megromlott egészségi állapota miatt a közelmúltban adta át az egyesület vezetését testvérének, Benkő Juditnak.

Az egyesület fő célja volt, hogy – a település közművelődési, ismeretterjesztési igényeit kiszolgálva – a község minden lakója számára elsősorban kulturális programokat nyújtson. A Társaskör otthont kívánt adni a településen és azon kívül élő zenebarátok, irodalom- és képzőművészet-kedvelők rendezvényeinek, kiállításoknak és bemutatóknak.

Rendszeresen szerveztek irodalmi esteket, író-olvasó találkozókat, képzőművészeti kiállításokat, hangversenyeket, zenedélutánokat. Csak néhány név azok közül, akik a megalakulást követő években Diósdon jártak: Jókai Anna, Kubassek János, Szakolczay Lajos, Faragó Laura, Szabó Gyula, Bánffy György, Bubik István, Berecz András, Kányádi Sándor, Sebő Ferenc, Fellegi Ádám, Szenthelyi Judit, valamint számos zenekar, együttes.

Képzőművészeti és egyéb kiállításaik nemcsak Diósdon, de a régióban is ismert és számontartott rendezvények voltak, de sokan látogatták a kézimunka-szakkört, az informatikai foglalkozásokat vagy éppen kisállat-bemutatóikat.

A Natta Antal vezetésével főként lokálpatrióta vállalkozókból álló Diósdi Baráti Társaság is a település egykori hagyományainak feltárását, ápolását tűzte célul. A sváb hagyományok ápolásához a Soroksári Asztaltársaság tapasztalatait hasznosították, előadásokat, beszélgetéseket szerveztek a Tájházba. 2000-ben községi fotóarchívum létrehozását határozták el. Rövid idő alatt több száz fotó gyűlt össze, amelyeket Ring Péter számítógépre rögzített. Látva a nagy mennyiségű felvételt, Natta Antal felvetette egy családfakutató program esetleges beindítását. A gondolatot tett követte, nem utolsósorban Natta Antal, valamint az Együtt Diósdért Alapítvány anyagi támogatásával. Kapcsolatba léptek dr. Bárdossy Péter családfa-kutatóval, s 2004-ben megkezdődött a rendkívül munkaigényes, de sok érdekességet eredményező munka. Egyházi és állami anyakönyvekre, egyéb dokumentumokra támaszkodva Bárdossy Péter 1754-től kezdődően dolgozta föl folyamatosan az adatokat. A szöveges adatokhoz fotógaléria kapcsolódik. A kutató szerint a diósdihoz hasonló nagy volumenű vállalkozásra hazánkban még nincs példa. Egyes publikus adatok, statisztikák, dokumentumok és fotók a diosdfa.hu portálon hozzáférhetők.

A feldolgozott képanyagot rendszeresen felhasználják a helyi civil szervezetek rendezvényeiken, így a Diósdi Hagyományőrző Klub, a Diósdi Társakör, a Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Német Hagyományőrző, valamint rendszeresen megjelennek innen származó egykori fotók a helyi médiában, így a midio.hu-n is.

A rendszerváltást követően Diósdon is megalakult a Német Kisebbségi, majd új nevén Nemzetiségi Önkormányzat, majd az egykori sváb hagyományok ápolását célul tűző Német Hagyományőrző Egyesület Bogó László vezetésével. E két szervezet különösen gyakran használja fel – Natta János segítő közreműködésével – a diosdfa.hu portál rendszerezett anyagát különböző rendezvényein.

Végezetül essen szó a Diósdi Hagyományőrző Klubról és annak vezetőjéről, Orosz Imréről, akinek egykori háza előtt állunk, így személyét és a MiDiót nem csak a hagyományok ápolása iránti elkötelezettség köti össze.  A klub 1999 januárjában alakult meg azzal a céllal, hogy az 50 év feletti lakosok részére egy közösség, ahol időnként összejöhetnek beszélgetni, egymásnak kellemes perceket szerezve, egy kis társasági életet élve, ahol a gondokat egy időre feledhetik. A szervezést három személy, Orosz Imre (mindvégig klubvezető), Kővári Istvánné és Wágner Mátyás nevéhez fűződik. A klub megalakulásakor mintegy 70 főt számlált a közösség, de rá egy évre közel 200 fős tagsággal büszkélkedhettek.

Néhány szó a klub vezetőjéről, Orosz Imréről. 1931. december 2-án született Budapesten. Elektronikai, erősáramú közép-, majd felsőfokú végzettséget szerzett. Az 1950-es évektől a Csapágygyár dolgozója, a villanyszerelők vezetője, majd a gyár energetikusa. Munkája mellett tanított is az érdi szakmunkásképzőben. Hatvanéves korában ment nyugdíjba, de utána még három évig a vízitársulatnál dolgozott.

Nyugállományba vonulása egy új, aktív, a közösség érdekében végzett munka kezdetét jelentette számára. Közel tíz évig vezette – a főleg csapágygyári kollégái alkotta – érdligeti nyugdíjasklubot, majd áttette „székhelyét” Diósdra.

Az általa vezetett klub célul tűzte ki, hogy a kikapcsolódás mellett megismerkedik Diósd múltjával, ezen belül elsősorban a 19–20. századi, községünket érintő eseményekkel. A megszerzett ismereteket igyekeznek rögzíteni s az utánuk jövő nemzedéknek továbbadni.

Az alakulás évét, az 1999-es esztendőt az 1848/49-es szabadságharc 150 éves évfordulója emlékének szentelték. Autóbusz-kirándulás keretében ellátogattak Bonyhádra, Perczel Mór szülővárosába. A szabadságharc emlékei nyomán a komáromi erődben is jártak, Erdélyben pedig Gábor Áronra emlékeztek.

Diósd község közelmúltját kutatva bukkantak a falujában már-már elfeledett Magyar Gyula egyetemi tanár, növénynemesítő munkásságára, aki több mint 20 évig élt községünkben. A klub kezdeményezésére, az önkormányzat anyagi segítségével háza falán emléktáblát helyeztek el. Kapcsolatot teremtettek a nevét viselő budapesti Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskolával és az ugyancsak budapesti Kertészeti Egyetemmel. Mindkét intézményből több esetben előadókat hívtak meg.

Diósdon az őszibarack-termesztés 100 évre tekint vissza. Ez alkalomból az ÁMK-ban, majd a Tájházban őszibarackkal kapcsolatos kiállítást rendeztek, amely aztán a következő évtizedekben a település állandó programja lett.

Az egészséges életmód jegyében reformétel-bemutatót, gyógytorna-foglalkozásokat tartottak a közösségi házban. Számos alkalommal szerveztek színház-, mozi- és múzeumlátogatást. Vendégük volt több író, a már-már barátnak mondható Takács Tibor többször is; orvosok, dr. Kovács Csaba főorvos, dr. Varga Dániel, dr. Nagy Szabolcs; nótaénekesek, Máté Ottilia, Tarnai Kiss László, Madarász Katalin, és több más, számukra érdekes személy. Egy- és többnapos kirándulásokat szerveztek, s „koruknál fogva” előszeretettel látogatták hazánk gyógyfürdőit.

Anna- és Katalin-napi zenés összejöveteleket rendeztek, amelyeken felelevenítették elődeink „batyusbál-szokását”. Karácsony táján csendes karácsonyi ünnepet tartottak, amelyen felléptek a helyi énekkarok, a Zeneiskola növendékei. Év vége táján vacsorával egybekötött elő-, vagy pótszilvesztert tartottak.

A klub tagjai rendszeresen részt vettek a községi rendezvényeken. Kezdeményezésükre indult a „Virágos Diósdért” mozgalom. Alkalmanként meglátogatták a község más civil szervezeteinek rendezvényeit, s Törökbálint, Érd, Tázlár nyugdíjas csoportjaival is barátságot kötöttek. 2007-ben részt vettek Gyenesdiáson a „dió” nevű települések első Diófesztiválján, mely rendezvény azóta is él.

A hagyományőrző klub vezetését az alapító elnök, Orosz Imrétől később Görögné Horváth Katalin vette át, aki gyakran jelentkezett a Diósdhéjban, majd a Diósdi Krónika hasábjain az édesanyjától hallott, vagy a saját maga által átélt történetekkel. Később tudatosan kereste fel az idős diósdi embereket és meséltette el velük életük meghatározó eseményeit. 2009-ben kötetbe rendezte az anyagot, amit a helyi lokálpatrióta vállalkozók segítségével sikerült megjelentetni, Az én Diósdom címmel. Így Dózsa Lajos helytörténeti tanulmánya, Wágner Ferenc Diósd története című monográfiája mellett az Én Diósdom című könyv is őrzi, bemutatja elődeink küzdelmes, ugyanakkor szép és sikeres életét.

Imre bácsi az elnöki poszt átadása után is aktívan dolgozott mind a klubban, mind települési szinten. A helyi Idősügyi Tanács elnökeként képviselte korosztálya érdekeit az önkormányzatban.

Mivel alig száz méterre laktunk egymástól, rendszeresen, szinte naponta találkoztunk. Feleségével, Ottikával sétált – mindig elegánsan, öltönyben, nyakkendősen – a falu-, majd később a városközpont felé, hogy – zömmel a közösséggel kapcsolatos – dolgait intézze.

A magyar millennium évében, 2000-ben általam szerkesztett és kiadott, Élni és vállalkozni Diósdon című kötetben interjút készítettem Imre bácsival. Megkérdeztem tőle, most, az ezredfordulón, mit üzen az utánuk következő generációnak. Így fogalmazott: „Mi, a hagyományőrző klub tagjai, azt üzenjük a következő évezredek nemzedékének, hogy ezt a települést szeresse és becsülje meg, legalább úgy, ahogy őseink tették. Ők többek között az őszibarack-termesztéssel váltak az országban nevezetessé. Teremtsen az új nemzedék hasonló sikeres évszázadokat, mint azt elődeink tették. Igaz, hogy a természet kényszerítette eleinket, hogy a megélhetésükért tegyenek valamit. Nem hagyták magukat legyőzni, összefogtak, és az összefogásuk sikert hozott. Ma az egészséges környezetünk van veszélyben. Ennek a megmentése is lehetne az évszázad sikertevékenysége. Csak akarni kell! Hagyományaink felkutatása, ápolása mellett a mai élet nehézségei sem közömbösek számunkra. Ez sem kis feladat, de összefogással, gondjainkat egymásnak elmondva, egymásnak segítséget nyújtva könnyebbé tehetjük a hétköznapokat.”

„Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe” – fogalmazott Babits Mihály. Korunkban rohamtempóban változik a világ, soha nem tapasztalt technikai fejlődés jellemzi korunkat, azonban a költő szavai ma is aktuálisak. És azok is lesznek, ha azt szeretnénk, hogy – Nagy László soraival élve – a jövő generációjának is legyen emberi arca. Márpedig szeretnénk, hogy legyen. Sokat tettek ezért az elmúlt évtizedek diósdi hagyományőrzői, a szervezetek önzetlen, kitartó vezetői – és a maga eszközeivel e cél érdekében munkálkodott és a jövőben is szeretne munkálkodni a midio.hu is.

Kiss Zoltán

midio.hu

Borítókép: Az első MiDió mesés séta és születésnap résztvevői, a program indulásakor tartott megemlékezésen (Fotó: Csősz Katalin)

Fotók: midio.hu archív

 

Címkék: Civilek, Diósd, Helytörténet, Koronavírus, MiDió mesés séta