2020. február 22-én 11 órakor a Másállapotot a Szülészetben! mozgalom és a Békés Születés(é)ért Támogatókör (Békés megye szüléseinek, születéseinek minőségbeli javulásáért) aktivistái közül tizenhárman a jeges Kettős-Körös vizébe merültek Szanazugnál. A merüléssel szeretnék felhívni a figyelmet a szülés/születés utáni aranyóra fontosságára, vagy inkább arra, hogy Magyarországon még gyakori az aranyóra indokolatlan, káros megszakítása.
A szülést követően, ha az anya és baba állapota stabil, testileg és lelkileg is a legjobb, ha bőr-bőr kontaktusban élhetik meg az első órákat, melyek meghatározhatják az újszülött későbbi éveit. Ilyen esetekben indokolatlan a korai fürdetés, méricskélés.
Néhány hazai kórházban császármetszés után is lehetőség adódik egy rövidebb érintkezésre az édesanya nyakánál, mellhasánál, ezután az édesapa veszi át magzatmázas babáját ruhátlan mellhasára. A meleg magzatvíztől való elszakadás, a lélegzés, a külső világgal való ismerkedés, a szülés fáradalmainak kipihenése, a baba által már jól ismert édesanyán a legideálisabb. Ez a szülő nő számára is támogató, hiszen érintéskor oxitocin termelődik, a baba pedig hamar megtalálja a mellbimbót, és a szopizással könnyebben elindul a méhlepény leválása, a méhösszehúzódás.
Az említett tényeket az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a hazai szakmai ajánlások is alátámasztják. Még anyagi kár sem történik az első órák nyugalmát meghagyva, mégis gyakori kórházi rutin a szülés után a babát szinte azonnal fürdetni.
Már az első gyermekem születésekor is fontos volt számomra, hogy lehetőségem legyen az aranyóra megélésére. Hálásan gondolok orvosomra, bábáimra, hogy a születés utáni első percek, sőt órák csodásan teltek. Ahhoz, hogy ez biztosan megvalósulhasson, első várandósságomnál támogató orvost és szülésznőt, második szülésemnél bábát kértem fel. Bátornak vélem a családot, akik kórházi ügyeletben történő szülés mellett döntenek, hiszen az egészségügyi javaslatok szerint lehetne aranyórájuk, de ki tudja, hogy valóban megvalósulhat-e.
Remélem, hogy a fenti megmozdulás és az ehhez hasonló figyelemfelhívások, valamint a szülésnél jelenlévők szakmai továbbképzése abba az irányba viszi a hazai kórházi gyakorlatot, hogy az anyák és babáik megélhessék az aranyóra szépségeit. Egy szép élet kezdetét!
Körmendiné Szelp Vera
Fotó: Másállapotot a szülészetben!
Címkék: #midióVera, Aranyóra, Szülés, Születés, természetes szülés