Kedves Tanító nénik! Szeretnénk átadni Nektek néhány üzenetet.

Nagyon hálásak vagyunk mindhárom tanító néninek, hogy hisznek a gyerekekben és mindenben segítenek, hogy ilyen szépen tudjanak fejlődni. Nem lehetnénk boldogabbak annál, minthogy a gyermekeink ebbe az osztályba kerültek.

Köszönjük a gyermekek iránti mérhetetlen szereteteteket,
hóesésben a havazást,
esőben a sarazást,
a külön programok szervezését,
a focis fiúk támogatását,
az ünnepi készülődéseket,
a szép alkotásokat,
a megható verseket.

Hálásak vagyunk a sok e-mailért, külön beszélgetésekért, a problémák közös orvoslásáért és a jól sikerült osztálybulikért.

Köszönjük a különleges bánásmódot, odafigyelést, szeretetet, törődést, amit a gyerekeink kapnak nap mint nap.

Hálásak vagyunk a tanító nénik kedvességéért és a figyelmes gyereknapokért.

„Köszönöm, hogy amikor egy feladat nem ment annyira jól, akkor mindig türelmesen elmagyaráztátok.”

Hálás vagyok érte, hogy minden kétséget kizáróan, teljes bizonyossággal tudom, hogy a lányom ebben az osztályban jó kezekbe került.

Hálásak vagyunk a tanító néniknek, hogy nem csak tananyagot tanítanak, hanem az “életet” is. Nagyon jó gyerek- és szülői közösség kovácsolódott össze, köszönhetően az iskolán kívüli programoknak. Köszönjük, hogy a fiunk – annak ellenére, hogy nehezen ébred reggelente, de csakis hétköznap – végül lelkesen, örömmel megy iskolába. Bár elmondja, hogy nem szeret iskolába járni, a viselkedése mást sugall. A virágai életben vannak.

Számomra megható volt, amikor megtudtam, hogy a biciklis napon Ági néni a mentes gyerekeknek előre megsütötte a palacsintát, hogy biztosan ehessenek ők is. Igazi szeretetet, gondoskodást és törődést éreztem. Mint egy jó családban.

„Köszönjük, hogy Veletek a gyerekeknek a tanulás játék, és a játék tanulás!”

/Fotó és szöveg: a Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola 2.c osztálya/

 

 

 

Címkék: évzáró, Iskola, köszönet, nyári szünet, tanító nénik