Mi lehet érdekesebb egy világra csodálkozó kisember szemében, mint titkokra vadászni. Van a szobámban egy régi szekrény, melyet édesanyámtól örököltem. Jó érzés ránézni, valahogy elhozta a régi otthonom biztonságát, és polcain sok-sok emléket őriz. Régi ünnepek hangulatát, a frissen vasalt ruhák illatát, a semmihez sem hasonlítható politúrápoló szagát – régi nagytakarítások emlékét. Az egyik polcon régi fadoboz pihen, melyet még nekem faragott édesapám, a lurkók dédapja. Amikor nyílik a szobám ajtaja, apró lábak szaladnak a körasztalra tett fényképekhez és kíváncsi szemek nézegetik a régi fotókon mosolygó ősöket. Sokszor, mintha kacsintanának a képekről ilyenkor, és valahogy melegebb lesz az asztal környéke. „Mama, gombozzunk!” – hangzik a kívánság, és ilyenkor az öreg fadoboz tudja: most az ő pillanatai következnek.

A ládikó többszáz gombot őriz, némelyik idősebb mint én, aki lassan a 70. évem taposom. Mindegyik történetet mesél a messzi múltból, egy másik világból.

– Mama ez hol volt? – sürget a kérdés.

– Ezt a dédapád találta, talán egy báli ruhán pihent – és már hallom is a zenét, melyre a blúz tulajdonosa táncolt.

– Ez kié volt? – kutatnak az apró ujjak tovább. És én emlékezek, arra a pongyolára, amit anyám varratott magának, amikor mandulaműtétre kórházba készült velem együtt, aki akkor annyi idős volt, mint a kisunokám most. Szinte hallom a finom vászon suhogását és látom a benne mosolygó anyámat, ahogyan megperdül boldogan előttünk.

– Nézd, milyen fényes! – csilingel a gyerekhang, felébresztve az egykori álomból.

– Igen, van még belőle 5 darab, keresd meg – biztatom.

– Honnan tudod? – sürget a válasz, és én emlékszem arra a kabátkára, melyet anno köttettem a Móricz Zsigmond körtér egyik kapualjában működő kötödéssel és amely ma már rég az enyészeté, de a gombjait megmentettem…

– Na, ez már döfi! – ébreszt fel az elégedett kiáltás álmodozásomból. Nézd mama! – mutat egy tekintélyes kabátgombot…És én már látom is a kilencéves kislányt, aki levágta a nővére ünneplő télikabátjáról, mert hatalmas szüksége volt a gombfociban egy igazi jó kapusra…

És én újra élem a régi emlékeket, a régi fényképeken a dédik mosolyognak a kései kis utód buzgalmán, ahogyan mesére bírja az élettelen tárgyakat.

A gyerek belefárad a kérdezésbe, a gombok visszakerülnek a dobozba, a ládikó a polcra – a varázs megszűnik. A dobozka pedig türelmesen várja a sorát, amikor megint mesélhet a régi szép időkről.

Benkő Jutka

midio.hu

Képünk Illusztráció.

A szerző előző írása ide kattintva olvasható.