Átlagember nem tart bogarakat. Illetve, hogy biológiailag helyesek legyünk: rovarokat. Aztán, az átlagembernek lesz(nek) gyereke(i). És ha ezek közül legalább egy, de általában az összes felfedezi, milyen szórakoztatóak ezek az apró élőlények, akkor az ember újratanulja a hatodikos biológiakönyvet. (Úgy kezdődik, hogy egysejtűek, csak mondom…)
Diósdon, a kertekben találhatunk mindenekelőtt hangyákat. A hangyák soha el nem fogynak – érdekes tény, hogy a Földön lévő összes hangya súlya körülbelül megegyezik az összes ember súlyával. Javarészük nem csíp, de a gyerekek hamar megtanulják, hogy a piros színűeket jobb nem piszkálni. Tavaly vettünk egy hangyafarmot is, teljesen feleslegesen; szegény hangyák képtelenek benne túlélni, viszont egy alacsonyra vágott kartondobozban kiváló „hangyakifutót” lehet nekik építeni.
Ezenkívül vannak bodobácsok, őket alighanem mindenki kergette gyerekkorában.
A cserebogarak mostanában ritka vendégek, de szarvasbogárral és orrszarvúbogárral találkozhatunk. Az orrszarvúbogár nőstényének nincs szarva, így máris mondhatjuk a gyereknek, hogy ez biztosan fiú! Ezek az óriásbogarak igazából lárvakorukban élnek néhány évig, amikor is a talajban laknak és korhadó fákat és hasonlókat esznek. Ilyenkor, felnőttkorukban már nem esznek, és nem is élnek sokáig.
Találhatunk még hőscincért, őt onnan lehet felismerni, hogy a csápjai nagyon hosszúak, gyakran hosszabbak, mint a teste. Ez az egyetlen rovar, amelyiktől a bogarász gyermekem is megijedt egyszer, mivel az állatka erős kis lábaival rákapaszkodott az egyik ujjára, és alig tudta lerázni. Ha tartunk ilyesmitől, inkább egy fadarabbal szállítgassuk óvatosan a rovart.
Ha egyébként sem rajongunk az ízeltlábúakért, vessük be az elnevezős trükköt. Egyik nap egy óriási, zöld szöcskét találtam a teraszajtón, legalább 15 centis volt őnagysága. Egy percig mindannyian csak bámultuk, majd felkiáltottam: Ödönke! Hát te mit keresel itt?! Erre persze kuncogtak a gyerekek, és innentől kezdve nálunk minden nagy zöld szöcske „Ödönke”.
Van ezenkívül egy kicsi fekete bogár, amit a gyerekek valami rejtélyes oknál fogva „dadi”-nak hívnak, és óriási viták szoktak kialakulni akörül, hogy az éppen megtalált, abszolút jellegtelen fekete bogár „dadi-e vagy sem”. (Lehet, hogy találtunk egy új fajt…?)
Lehet, hogy találtunk egy új fajt? (Fotó: Ács Judit)
Hát, a poloskákról szó se essen. Leginkább a „nehogy megijeszd, csak vidd ki!” kommentár a jellemző. Vannak még pókok, néha óriásiakkal is találkozunk, nekik is nevet szoktam adni, mielőtt kitessékelem őket. Illetve lepkék, az orgonafát kifejezetten őmiattuk ültettük, arra ugyanis folyamatosan jönnek, ahogy a katicák is.
Az orgonafát miattuk ültettük (Fotó: Ács Judit)
Ha érdekesebb rovarokra vágyunk (nyilván!?), a Camponával szemben, a buszmegállóban, van egy hüllőbolt. Mivel az ott vásárolható kaméleonokat, agámákat és hasonló állatokat lárvákkal és rovarokkal etetik, mindig kilószám találunk náluk ilyeneket. Az eladó nagyon barátságos, mindent megnézhetünk, vásárlás nélkül is.
Amikor a gyerekek kisebbek voltak, időnként megálltunk, és elhoztunk egy-egy doboz szöcskét, tücsköt, sáskát, csótányt, gyászbogár-lárvát, sőt egyszer selyemhernyókat is. Fentieket elengedtük a kertben, a madarak nagy örömére – és hogy mindenkit megnyugtassak: ez nem az a fajta szemétevő csótány, ami ellepi a házat, hanem kizárólag gyümölcsöt fogyaszt, amolyan „díszcsótány”. (További megnyugtatásra: mind elpusztult, amit nem vittek el a rigók.) A selyemhernyókat viszont bent tartottuk, és sikerült megfigyelnünk, ahogy begubóznak, majd lepke lesz belőlük. Eperfalevelet kellett nekik gyűjtenünk, nem keveset, mert ezek mindent megzabálnak, de valami hihetetlen módon (eperfalelőhely a templomnál van). Nagyon érdekes volt látni, ahogy elkészítik a bábjukat, majd kikeltek belőlük a lepkék. Nem árasztották el a házat, szépen várakoztak a dobozban, ahol tartottuk őket, pedig még teteje sem volt.
Végül, minden évben megjelenik nálunk két imádkozó sáska, egy zöld és egy barna. Valószínűleg a barna a lány, mert nyár végén a zöldet szoktuk megtalálni fej nélkül…
Olyan rovar, ami nagyobb sérülést okoz vagy mérgező, itt a környéken biztosan nincs. Ezért is és fejlesztő szempontból is jó, ha a gyermekünk „bogarászik”. A rovarok ugyanis sérülékenyek, így nagyon kell vigyázni rájuk, ami nem kis feladat egy gyereknek, ráadásul befolyásolhatatlanok, így megfigyelésre teljesen alkalmasak.
Ács Judit
midio.hu
Illusztráció: Saját fotók és pixabay.com
Címkék: #midióJudit, #őszinténanya, bogarak, Család, Diósd, Gyerekek
