A dévai Kolostori Kölyökszínház szereplői egy estére színházat varázsoltak Diósdra: december 7-én a focipályán felállított színpadon felcsendült A muzsika hangja. Az otthonban élő gyerekek és fiatalok elkísérték a Pest megyei kisvárosba Böjte Csaba ferences rendi szerzetest, aki adventi gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Az eseményről készült beszámolónkat a Magyar Kurír szerkesztve közölte, az írás ide kattintva elérhető. A fotókat Merényi Zita, a Magyar Kurír fotóriportere készítette. Az alábbiakban a teljes beszámoló olvasható.
Szép számmal gyűltünk össze a legfiatalabbaktól kezdve az idősekig a rendezvénynek helyet biztosító DNS Szabadidő- és Sportközpontban. Dizseri András – aki a rendezvényt szervező Pro Civitate – A Városért Egyesület nevében, házigazdaként köszöntötte a résztvevőket – bevezetőjében a köszöneté volt a főszerep. „Advent időszakát éljük, és emiatt különösen nagy öröm számunkra, hogy a várakozás heteiben az általunk nagyon szeretett településen, egy általunk nagyon tisztelt és szeretett embert köszönthetünk” – nyitotta meg az előadást. Köszönetet mondott többek közt a rendezvény helyszínéül szolgáló sportközpont Székelyföldről elszármazott, de Diósdon élő tulajdonosának, Incze Attilának, aki – bár nagyon szeretett volna – nem tudott most jelen lenni, mivel Székelyudvarhelyen a Kárpát-medence legnagyobb amatőr labdarúgótornáján vesz részt éppen.
Diósd polgármestere levélben köszöntötte Böjte Csabát és a rendezvény résztvevőit. Azt írta: „Egészen biztos vagyok abban, hogy a ma látható előadás lelkében megnyugvást hoz a nézőknek, és erőt kapnak az ünnepi készülődéshez.” Böjte Csaba, bár a „legkisebb testvér” titulusát hordozza magán, számunkra hatalmas példát mutat – tolmácsolta az est házigazdája Spéth Géza gondolatait.
Hatalmas taps köszöntötte a fenti bevezető után színpadra lépő Csaba atyát, aki szokásos barna szerzetesi ruhájában, mosolyogva, lelkesen köszöntötte a focipályán helyet foglaló – műanyag székeken vagy a műfű szőnyegen ülő – nézőket: „Nagy-nagy szeretettel jöttem. Most kicsit úgy jártak, hogy egyet fizet, húszat kap!” És elmondta, minek köszönhető, hogy nem egyedül érkezett ma este. A dévai Szent Ferenc Alapítványnál nevelkedő gyerekek – a Kolostori Kölyökszínház tagjai – másnap koncerten és klipforgatáson vesznek részt, és ha már itt vannak, elkísérték Diósdra Csaba testvért.
Böjte Csaba adventi gondolatait a gyerekek által színpadra állított A muzsika hangja című musical mondanivalójával állította párhuzamba. Ez a darab szerinte épp arról szól, hogy hogyan kellene a családjainkat, a közösségeinket jókedvvel, vidámsággal, énekszóval, mosollyal jobbá, szebbé tenni. Majd az adventi gondolatkört nemzeti gondolatokkal fűzte tovább: Csaba testvér úgy látja, hogy a magyar nemzet „nagy fazekában” pénzből, autóból, ruhából, házból van elég, de mintha jókedvből, derűből, hitből, reményből kevesebb lenne. Lehetne ezekből is több? Csaba testvér szerint igen. Elmondta, ő minden évben ír az angyalnak leveleket. Jézus ugyanis azt mondta: Nem kaptok, ha nem kértek! Böjte Csaba azt mondja, ez ilyen egyszerű. A levélben minden évben kér magának valamit, megsúgta, szinte minden évben ugyanaz a kívánsága: hogy egy kicsit türelmesebb, nyugodtabb, szentebb legyen – „Addig gyalulja az ember, csak lesz belőle valami!”. De mindig kér a gyerekeinek és a népének is valamit. „Elárulom, mit kértem 2019-ben a népem nagy karácsonyfája alá Jézus Krisztustól. Azt a hitet, azt a bátorságot, amivel közénk jött, amivel 2000 évvel ezelőtt mert közénk jönni.”
Csaba testvér elmondta, Jézus nem hozott „bodyguardokat”, sem lángpallosos kerubot, hogyha valami nagy baj van, akkor kimentsék. Mennyei ejtőernyővel sem készült, hogy majd kiugrik közülünk, ha „gáz van”. Eljött közénk, mert bízott bennünk. Gondolta, hogyha döcögve is, de csak megtanulják az emberek a szeretet parancsát. „Hitt abban, hogy ha a Mennyei Atya 4,5 milliárd évvel ezelőtt beindította ezt a Föld nevű projektet, akkor ez működni fog. Legyünk őszinték: Döglött lóra ő se ver patkót, nem igaz?”
Csaba atya arról beszélt, hogy nekünk ezzel az isteni hitvallással kell foglalkoznunk, mert nem az egyes ember hite a fontos, hanem az, hogy Jézus Krisztus hisz és bízik bennünk. Neki ez a gondolat ad erőt a mindennapokban. „Van egy szomorú hírem: aki arra fogad, hogy itt a világvége, hogy a globális felmelegedésben megsülünk, hát veszíteni fog” – Böjte Csaba szerint van remény, van holnap és van jövő. „Érdemes gyereket vállalni, érdemes vállalkozásba kezdeni, érdemes tartós tejet venni!” – biztatta a jelenlévőket, mert nincs olyan probléma, amit ne lehetne megoldani.
A problémákról egy történet jutott eszébe. „Nálunk december 1-je nemzeti ünnep, nem kell menni iskolába. A gyerekek megkérdezték tőlem: mit ünneplünk? Hát, mondom, gyerekek. Ti azt a napot, amikor apu anyutól elvált, megünneplitek?” A szívbemarkoló mondatnál – nem tudni, hogy szándékosan vagy véletlenül – az addig neonfényes terem elsötétedetett. „Trianon fényei kigyúltak” – folytatta Csaba testvér a megkezdett gondolatot. „Hát mit ünnepelnétek meg? Azt a napot, amikor kibékülnek a szüleitek, igaz?” A gondolatmenetben Csaba atya egészen a honfoglalásig kanyarodott vissza. Arról mesélt, hogy Árpád vezér úgy hitte, a Kárpát-medence nagy hazáját az itt élő népek együttesen „tündérkertté” tudják tenni. „És mertek ezek a fiúk vérszerződést kötni”, béke volt a Kárpát-medencében. De ez az Árpád-kori álom Trianonra megkopott: a népek úgy érezték, hogy külön-külön jobb lesz, mint együtt. „A 100 év magány után azt kell mondanom, hogy se a magyaroknak, se a szerbeknek, se a románoknak nem volt ez egy nagyon nyerő évszázad. Több volt a fájdalom, a szomorúság, mint az öröm.” Milyen jó lenne, ha erre a 100 évre az lenne az ünnepi válasz, hogy újra egy asztalhoz ülünk – javasolja Csaba testvér. Nem kell határokat húzogatni sehova, de a bizalmat, az egymás iránti szeretet, figyelmet el kellene kezdeni – mondta.
A biztatást, a lelkesítést tovább folytatva Csaba testvér elmondta, szerinte az aranykor, Isten országa nem mögöttünk, hanem előttünk van. Ebben hisz és szeretné ezt a hitet, ezt a reményt és bizalmat mindenki szívében feléleszteni. Ebben segítenek a gyermekvédelmi otthonból érkezett dévai gyerekek is, akik minden alkalommal vidáman, bizalommal, reménnyel állnak színpadra.
Szűnni nem akaró vastaps köszönte meg a dévai Kolostori Kölyökszínház kis művészeinek előadását. A muzsika hangja című musicalt hozták el, énekkel, tánccal, csodás kosztümökkel. A két részben, egy szünettel előadott produkciót látva a nézők valódi színházban érezhették magukat. „Mi a legfontosabb, amit megtanultál, Mária?” – tette fel a kérdést a darabban a rendfőnöknő a cserfes főszereplőnek. „Tudnunk kell, mi a Jóisten akarata, és e szerint cselekedni” – hangzott a válasz a fiatal, bájos lánytól.
Aki pedig a színdarabban Máriát játszotta, a valóságban is a Mária nevet viseli. Ezt már a musicalt követően tudtuk meg, amikor Csaba testvér megkérte a szereplőket, mutatkozzanak be és mondjanak magukról néhány szót. „Jó estét kívánok! Én Varga Mária Zita vagyok” – a 18 éves lány turizmust és vendéglátást tanul, jövőre érettségizik. Szeret énekelni, táncolni, van három húga és egy öccse. Marosvásárhelyről származik, és januárban lesz 13 éve, hogy a Szent Ferenc Alapítványnál él Déván. Jövőre a Színművészeti Egyetemre szeretne jelentkezni.
Talán ez volt az a pont, amikor – Csaba testvér biztosan nem haragszik meg, hogy így érzem – a gyerekek lettek az este igazi főszereplői. Bemutatkozásukat könnyek, csönd és taps fogadták. Nehéz volt visszatartani az érzelmeket, sokaknak nem is sikerült. De talán ezt nem is bánták akkor.
Egy másik szereplő, akit szintén Máriának hívnak, 17 éves, természettudományt tanul és 5 éve él Déván. Heten vannak testvérek: „hat bátyám van”. Mária orvos szeretne lenni. Emese 13 éves, ők kilencen testvérek és ebből hatan nevelkednek az alapítványnál. Szabadidejében szeret „rózsafűzért csinálni”, színjátszókörben szerepelni, szavalni. A legfiatalabb bemutatkozó 6 éves, a legidősebb 18 volt. Sokan tanulnak turizmus szakon, de van köztük matematika-informatika szakos, sokan épp az érettségire készülnek, és mindenki szeretne egyetemre menni. Szinte valamennyi fiatal megemlítette, hogy szeret olvasni, énekelni, rajzolni, és a színjátszókörben lenni a többiekkel. Róbert a blues és a jazz zenét, az állatokat is nagyon szereti, Szilárd pedig a focit. Julia filozófia szakon szeretne majd továbbtanulni, ha jövőre leérettségizett. Egytől egyig csillogó szemű és csilingelő hangú gyerekek szóltak a nézőkhöz. A jelenlévő szülők közül pedig talán nem csak nekem tűnt fel, hogy hobbiként egyik dévai gyermek sem említette a manapság menő számítógépes játékokat, a telefonozást, vagy hasonló „kütyüs” dolgokat. Mégis, vagy talán épp ezért is, boldogság és öröm sugárzott belőlük.
A darab tizenhét gyermekszereplője után a művészeti vezető, Páll Éva is bemutatkozott. „Lánycsaládom van” – mondta a 10 éve Déván élő nevelőnő. Éva hét saját gyermeke mellett tizenegy lányt nevel a Szent Ferenc Alapítvány dévai házánál.
Miután Böjte Csabához került vissza a szó, a közönséget kérdezte, meghallgatnának-e még egy verset Emesétől, aki bemutatkozásában megemlítette, hogy nagyon szeret szavalni. A kislány csodálatos előadásában Wass Albert Elindul újra a mese című versével lettünk gazdagabbak.
„Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek
hogy emberek lehessetek!”
„Adja az Úr, hogy az az öröm, jókedv, az a gyermeki pajkosság, amivel Krisztus közénk jött, amit valamilyen módon ezek a gyerekek Önökkel megéreztettek, legyen a mindennapi viseletünk. Öltözzünk szeretetbe!” – kérte Böjte Csaba, majd a színdarab legfiatalabb szereplőjét magasba emelve „gyerekáldással” és a nézőkkel közösen elmondott esti imával búcsúzott.
Szendéné Kiss Nóra
Fotók: Merényi Zita/Magyar Kurír
Címkék: #midióNóri, Advent, Böjte Csaba, Déva, Diósd, Karácsony, Kolostori Kölyökszínház, Magyar Kurír, Új Ember
