Ki emlékszik Rózsi nénire? A koronavírus-járvány magyarországi első hullámának idején jelent meg írásunk a Pesti úti idősotthonban élő néniről, hogy olvasóink imáit kérjük érte, és minden betegért, akit hozzá hasonlóan elért a vírus. Rózsi nénit úgy ismertem meg, hogy tavaly karácsonykor az angyala lehettem. Hogy ez mit is jelent, az a korábbi írásban és alább is olvasható. A jó hír, hogy idén is lehetek Rózsi néni karácsonyi angyala, mert Istennek hála, meggyógyult. A másik jó hír, hogy bárki jelentkezhet karácsonyi angyalnak a Sant’ Egidio Közösségnél, és átélheti azt a csodát, amiről néhány hónappal ezelőtt meséltem. 

Rózsi néni az ajándékozáskor

Így lettem Rózsi néni karácsonyi angyala

„Légy egy szegény ember karácsonyi angyala!” – szólt a felhívás, amire tavaly jelentkeztünk. A családomból hárman és persze még sokan mások is. Megjelölhettük, kinek szeretnénk ajándékot adni. Hajléktalan férfi vagy nő, idősotthonban élő magányos idős ember, mélyszegénységben élő család. Beikszeltük a választásunkat az űrlapon, és vártuk a visszaigazoló e-mailt, mint egy webshopban. Csak ez most valahogy sokkal izgalmasabb volt. És sokkal nagyobb örömet okozott, mint egy sokadik póló vagy bármi más, amit magunknak vettünk volna.

Hamarosan megjöttek a levelek, részletes útmutatással, hogy az ajándékozás személyes legyen. Az „otthonban élő idős nő” kategóriát választottam, biztos nem véletlenül. Nem élnek már a nagyszüleim, ketten közülük intézetben töltötték életük utolsó hónapjait. Ez a jelentkezésem elküldésénél még nem jutott eszembe, később viszont egyre többször.

Szóval megkaptam a leírást Rózsi néniről. Rózsi néniről, aki egyszer csak észrevétlenül kilépett a postafiókomból, és életre kelt nálunk. Beköltözött az otthonunkba.

„Rózsi néninek lehetnél az angyala. Rózsi néni 76 éves, sajnos tavaly óta keveset jár ki az otthonból, nehezen mozog, járókerettel közlekedik. Nagyon szereti a plüssállatokat, sok van neki, de örülne egy újabbnak. Alternatíva lehet még rózsaszín körömlakk, kézkrém, vidám falinaptár, puha édesség” – írta nekem Claudia, a Sant’ Egidio közösség egyik tagja.

Megkezdődött az ajándékkeresés. Nagy izgalommal állítottam össze Rózsi néni csomagját, most is jó érzéssel tölt el, hogy erre gondolok. Emlékszem a pillanatra, mikor egy bevásárlás során végre megpillantottam azt a plüsst, amiről tudtam: ő az igazi. Igen, a kis fekete-fehér kutyus igazán „rózsinénis”, őt kell választanom. Aztán került még a csomagba kézkrém, vidám állatformájú tégelyben (a kislányom azóta is emlegeti, hogy ő is ilyet szeretne), csoki és egy falinaptár. Ez utóbbit szerettem volna személyesebbé tenni, ezért megkérdeztem Claudiától, mikor van Rózsi néni születésnapja, hogy arra a napra írhassak egy köszöntő üzenetet. Mikor megláttam, hogy egy nap különbséggel született, mint a szeretett nagymamám, igazából meg sem lepődtem, csak mosolyogtam… Ez biztosan nem véletlen.

Szóval Rózsi néniről elég sokat beszéltünk a családommal karácsony tájt. Vajon örült az ajándéknak? Vajon mi lehet vele? Vajon ő is gondol rám?

Aztán levelet kaptam újra, fényképekkel. Láthattam Rózsi néni ragyogó arcát, mikor Claudia kislánya átadta neki a díszzacskóba készített meglepetéseket. Ekkor világossá vált számomra, hogy ajándékot igazából én kaptam.

Így szólt a beszámoló az áprilisban megjelent cikkben, és most álljon itt a háttér arról a közösségről, melynek tagjai évről-évre megszervezik és lebonyolítják a szegények karácsonyát.

Karácsony

Tavaly karácsonykor Pécsett

A Sant’Egidio közösség

A Sant’Egidio közösségben 1982-ben szervezték az első karácsonyi ebédet a római Santa Maria in Trastevere-bazilikában, akkor húsz ember vett részt az ünnepségen. A szegényekkel együtt elköltött karácsonyi ebéd azóta hagyomány lett, most már évente több mint hétszáz városban terítettek asztalt az ünnepre. Együtt ünnepel szegény és gazdag, fiatal és idős, együtt ünnepelnek az intézetekben a magányos idősekkel, a szállásokon menekültekkel, a börtönökben a rabokkal.

Budapesten, Pécsen, Monoron és Győrben minden évben nagy öröm az ebéden részt venni vendégként és segítőként. “Karácsony másképp!” – szokták mondani és hívják az embereket, a fiatalokat, hogy ünnepeljenek másképp, együtt a szegényekkel, a magányosokkal, akik ezen a napon a leginkább elhagyatottak. A karácsonyi örömhírre idén még nagyobb szüksége van a világnak, el kell érnie a szegényekhez!

Hajléktalanok

A járvány idején is segítenek

„A legszegényebbek minidig éppen karácsonykor maradnak leginkább egyedül”

A Sant’ Egidio közösség tagjai a szegények barátai. A karácsony örömhírét – a járványügyi szabályok betartásával – idén is el szeretnék vinni a barátaikhoz, hiszik, hogy az ünnep öröme felülmúlja a járványtól való félelmet. A legszegényebbek mindig éppen karácsonykor maradnak leginkább egyedül – gondoskodásukkal és ajándékaikkal enyhíthethetik elhagyatottságukat.

Minden évben december 25-én Budapesten, Pécsen, Monoron és Győrben karácsonyi ebédet szerveznek hajléktalanok, rászorulók, intézetben élő idősek, szegény gyerekek és családjaik részére.

Idén nem ülhetnek le közös asztalhoz, de elviszik a becsomagolt ünnepi ebédet és az ajándékokat, bejuttatják az intézetekbe, kiviszik az utcákra vagy az otthonaikban élők kapui elé.

A finom ünnepi ebéd és az ajándékok biztosításához most a mi felajánlásainkat kérik. Szép, új tárgyakat, amiket mi magunk is szívesen fogadnánk ajándékként a karácsonyfa alatt, vagy anyagi hozzájárulást.

Az űrlapon jelezhetjük, ha ajándékot szeretnénk küldeni, vagy ha inkább pénzzel (átutalással) szeretnénk támogatni egy rászoruló karácsonyi ebédjét, ajándékát.

Karácsony

Te is lehetsz angyal! Jónak lenni jó.

Miután feliratkoztunk az űrlap kitöltésekor, információkat küldenek egy szegény emberről, akinek elkészíthetjük a csomagot és elküldhetjük postán – a járványügyi helyzetben ezt a megoldást javasolják, de a Budapesten, Pécsen, Győrben vagy Monoron lakók esetében a személyes átadás is megoldható szabadtéren. Ezekben a városokban szívesen fogadnak segítséget az ajándékok átadásában is, a korlátozások betartásával, kis csoportokban mennek el a szegényekhez.

Fontos, hogy minél hamarabb juttassuk el az ajándékot, legkésőbb december 18-ig, hogy biztosan megérezzen karácsonyig.

Hogyan lehetsz karácsonyi angyal?

1. Töltsd ki az űrlapot és pár napon belül válaszolnak a megadott e-mail címre.

Ide kattints: ŰRLAP

2. Minden jelentkezőt e-mailben tájékoztatnak arról, kinek küldhet ajándékot és segítenek abban is, hogy az ajándékozott minek örülne a legjobban.

Szeretnél egy szegény ember karácsonyi angyala lenni? Akkor jelentkezz! És ne csodálkozz, ha végül úgy érzed, az igazi ajándékot Te kaptad…

Szendéné Kiss Nóra 

MiDió.hu

 

 

 

Címkék: #midióNóri, Karácsony, karácsonyi angyal, Saint Egidio Közösség, segítsünk angyalai, Szegények angyalai, Szeretet