Május 6-án, néhai Mindszenty József bíboros (Csehimindszent, 1892. március 29. Bécs,1975. május 6.) halálának évfordulóján emlékező istentiszteletet mutattak be Rómában a Szent István körtemplomban, melyről dr. Murinkó Attila küldött képes tudósítást a midio.hu-nak.
Mielőtt a templom neve hallatán felkapnánk a fejünket, számunkra ez a helyszín annyiban érdekes, hogy nem az országalapító keresztény királyról lett elnevezve a templom, hanem a kereszténység protomártírjáról. Szent István (1 körül– 36/40 körül) az első keresztény vértanú, az első hét diakónus egyike. Az ortodox kereszténység a megtisztelő protomártír címmel illeti. Egyike volt a jeruzsálemi keresztény község első hét diakónusának, akiket a hívők Kr. u. 36-ban az apostolok segédeivé választottak. A jeruzsálemi görög nyelvű zsinagóga elöljárói a szanhedrin (gyülekezet, tanács; 70 tagú, legmagasabb zsidó szellemi és vallási vezetőtestület) elé állították, és amikor itt is nyíltan hirdette Jézus istenségét, kihurcolák a városból és agyonkövezték. A kapu, amelyen végső útjára indult, Jeruzsálemben ma is az István-kapu nevet viseli.
A néhai bíboros emlékére tartott szentmise hagyományát Németh László atya vezette be a 2000-es évek elején. Akkoriban ő volt akkor a Szentszéki Nagykövetség egyházügyi tanácsosa és a Pápai Magyar Egyházi Intézet rektora, továbbá egészen tavaly nyárig, a hazatéréséig ő volt a rendezvény főszervezője. Az idei emlékezésnek dr. Habsburg-Lotharingiai Eduárd, Magyarországnak a Szentszéknél a Vatiánban és Máltai Lovagrendnél akkreditált nagykövete volt a koordinálója. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a Pápai Magyar Egyházi Intézet rektorának támogatása és egyben az intézmény hallgatói, valamint a Collegium Germanicum-Hungaricum kispapjai nélkül nem lehetett volna megvalósítani a színvonalas eseményt. Ezt a szolgálatot, odafigyelést méltatta a nagykövet a liturgia zárórészében elmondott beszédében, valamint köszönetet mondott a misén részt vevő egyházi személyeknek, a megjelent szentszéki nagyköveteknek, a híveknek, a római magyar kolónia tagjainak.
Dr. Murinkó Attila ezredes (katonai összekötő tiszt az olasz véderő vezérkarában)
midio.hu
Fotó: Dr. Murinkó Attila és a Szentszéki Nagykövetség archívuma
Címkék: katolikus, Mindszenty József, Róma