A második világháború háború alatt Tolbuchin marsall főhadiszállása volt a pusztazámori Koroda-ház, a Koroda család „vidéki” otthona, melyben ma a Polgármesteri Hivatal működik. Innen irányították a Budapestet ostromló csapatokat. A család nevét ma a település szabadidőparkja viseli (Koroda-kert). De kik is voltak ők, a névadók: az apa, Koroda Pál, aki személyes kapcsolatban volt Arany Jánossal, és a fia, Koroda Miklós, az író, rádiós szerkesztő?
Koroda Pál (1858–1933)
A felsőkubini Koroda nemzetség a feudális évszázadokban Árva vármegye földbirtokos urai közé tartozott. Hajdani időkben törökökkel viaskodó várkapitányok, majd Corpus Jurisról disputáló tudós táblabírák, időnként alispánok és protonótáriusoknak mondott főjegyzők akadtak nemzedékeikben. Az 1849 utáni elsivárult évtizedre az egykori birtok java részét már elherdálták a sírva vigadó dáridók, a tarokkcsaták meg a nemzeti-nemesi hazárdjáték, a birtokokat és kúriákat elemésztő ferbli. Aki közülük a kiegyezés idejére cseperedett férfivá, annak tisztes fizetésű hivatalnokká kellett művelnie magát. Ez volt a megszokott dzsentriút. Az 1858-ban született Koroda Pálnak (Kisendréd, 1858. márc. 7. – Bp., 1933, aug. 13.), akinek apjaura még vármegyei főügyész volt, ugyanúgy polgári megélhetést kellett keresnie, mint unokabátyjának, Reviczky Gyulának, a báró Reviczky-család elismert, de mégis törvénytelenül született fiának. Reviczky hamar nevezetes, de rövid életén át nyomorgó újságíró és híres költő lett, akit 34 éves korában vitt el a tüdőbaj. Három évvel ifjabb unokaöccse és jó barátja, Koroda Pál úgyszintén költő, sőt egy ideig sikeres drámaíróként jelent meg, de nem az irodalomból akart megélni. Elszegődött a Magyar Királyi Postához, amelynél sokáig tanácsosi címmel és rangban, majd postaigazgatói méltóságban volt tekintélyes köztisztviselő 75 éves korában bekövetkező haláláig. Az irodalmi életben azonban fontos közéleti férfiú volt. A Petőfi Társaság vezetőségéhez tartozott, Reviczky halála után ő gyűjtötte össze példaszerű kiadványba az azonnal klasszikusnak értékelt rokon összes költeményét.
Ez a kitűnő és élni tudó Koroda Pál ötvenéves korában szánta el magát a nősülésre. Egy hasonlóképpen előkelő és hasonlóképpen elszegényedett családnak, a Buttykayaknak 20 esztendős Erzsébet nevű leányát vette feleségül. Buttykayék soraiban tábornokok is akadtak, muzsikusok is, sőt volt egy országszerte népszerű operettszubrett is: Buttykay Emmi.
Koroda Pál jogi tanulmányokat folytatott a pozsonyi jogakadémián (1875–77) és a budapesti egyetememen (1877–79); 1881-ben az államtudományok doktorává avatták. Költészetében a kor jellemző kiábrándultsága és érzelmes pesszimizmusa tükröződik. 1895-ben sajtó alá rendezte Reviczky Gyula összes költeményeit. A Petőfi Társaság tagjává választotta. Számos korabeli lap és folyóirat munkatársa volt. Színpadi művei közül vígjátékaiban fellelhető társadalmi mondanivaló is. Művei közül néhány: A túlvilág komédiája (drámai költemény, Bp., 1876); Költői elbeszélések (Bp., 1877); Alkibiadesz (dráma, Bp., 1884); A pörös jószág (r., Bp., 1884); A szép Sára története (Bp., 1886); Az ostrom (vígjáték, Bp., 1891); Az udvarló (Bp., 1893); Líra (versek, Bp., 1898); Wesselényi (dráma, Bp., 1907).
Koroda Pál: Irodalmi körforgás
Ismertem Arany Jánost életének amaz időszakában, mikor akárcsak Vörösmarty daliája, csendlakta honába kerülve ifjúkori napjaira reménytelenül tekintett vissza, eltűntek előle: ifjúkor, szerelem, a harcok, a győzedelem…
Sokat követtek el avégből, hogy Arany János ekkor ne érezze magát győzedelmesnek. Ellenáramlat keletkezett, melyről Reviczky Gyula így szól: „Tudákos legények, nagyszájú vitézek költőnek se tartanak – s nem tréfa – lenéznek. Rímfaragó voltál, még annál is rosszabb, nem írtál te másnak, csak professzoroknak Csaba, Bolond Istók és a Toldi-hármas: szenvedélyhiányos diákolvasmány az.”
Reviczky megbotránkozása nem túloz, Aranyellenes áramlat indult. Török Árpád pamfletet írt A nagyidai cigányok-ról. Erre én az Üstökös-ben epigrammal replikáztam, mely így végződött: „Mert Török Árpád a kritikára, Tatár meg a lantra oly romlást hoza, mint honra török s a tatár.” (Rettenetes alexandrinusaival akkor Tatár Péter képviselte a ponyvairodalmat.)
Arany János Tölgyek alatt-i pihenőjét irigyelve névtelen verset küldtek neki, intik, hogy „ne írjon, de másszon a tölgyek alatt”, mert „hiú vén poéta versétől már fű-fa szalad.” Magányában a sértékeny költő az ilyesmit is komolyan vette és hosszú versben válaszolt. A legfőbb rekordot mégis valami Hollósi érte el, ki röpiratában arról értekezett, hogy az akkor sem ismert Marikovszky Gábor a hún mondakörnek igaz eposzírója, nem pedig „a gatyás Arany Jankó”.
Ilyesmik eshettek meg, mikor Arany Jánosnak dicsősége delelőjén kellett volna lennie. De ekkor már lehunytak a baráti szemek, melyek egykor művészi gonddal csüggtek a lantos ujjain. Petőfi csak álmaiban jelent meg, Tompáról csak sír-verset írhatott. Nem évődhetett tréfásan Szemere Miklóssal, szétrebbent az a baráti kör, mely Aranyt vidította. Többször is elmondhatta, hogy „minden társasága egy magányos lámpa”.
Csendlakta honával: az Akadémia palotájával is zavarok voltak. Panaszolja, hogy mint a molnárt a malomból kirekesztették őt és időbe került, míg Eötvös jóvoltából „bérlak gyanánt” elfoglalhatta a titkári lakást.
Ily körülmények árnyékolják e korszakbeli verseit, az Őszikék-et, melyek a költő híveit mélységesen szomorítják. Emleget ő humor nélküli puszta nyomorúságot. Azt mondja, ő Senki Pál, fájó gép, mely pipál, majd „a hosszú dráma, melyben színre lépék, a nagy játékrendből ki lesz hagyva végkép”. Ilyesmik közepette azt, ki a költővel érez, megenyhíti az ily fájó sóhajtás is: „A lantot, a lantot szorítsd kebeledre, ha jő a halál”.
Mennyire elzárkózott Arany János, nyilvánvaló abból, hogy a Kisfaludy-társaságnak még arra az ülésére sem ment el, mikor Szász Károly a Tetemrehívást mutatta be. A remek balladát remek előadásban. Sem azelőtt, sem azután hasonló hatást nem láttam, színpadon sem. Elragadtatás emelte a jelenlevőket.
Azokra, kik ez időben legtöbbet érintkeztek Arany Jánossal, jellemző a Szépirodalmi Figyelőben lezajlott érdektelen „pörös ügy”, mikor a Gyulai Pál és Szász Károly közti vitában az egyik fél a szerkesztőt, magát Arany Jánost úgy aposztrofálta, hogy az esetben, ha nem nyilvánítaná önvéleményét, e mulasztás által a jellemtelenség vádját vonná maga után. És Arany János kényszerült ötvenkét nyomtatott oldalt leírni olyasmikről, amik ötvenkét sort sem érdemeltek volna.
Ingerelték Arany Jánost, mintha a legifjabb írók mindannyian ellene lázadtak volna. Közvetlenül a költőtől tudom a következő esetet:
Egyik akadémikus elhozta neki Kiss József kötetét ily kommentárral: „Ez itt kérkedik, hogy a mai kornak ő ír balladákat, az ő balladái mellett a te balladáid elavultak.” Arany János fogta a kötetet, az ablakhoz vitte és felütötte a falusi mezőn levő Krisztusképről szóló verset: „Boldog is vagy itten, kiszenvedett Isten, a lét zajából ide nem hat, csak dal és illat…” Elolvasta végig a verset; a könyvet aztán e szókkal adta vissza: „De hisz ez nagyon szép költemény!”
Több sikerrel jártak el, mikor Arany Jánost rábírták, hogy a kozmopolita költészetről verset írjon.
Mielőtt e versre áttérnék, előhozom, hogy ez időtájt A túlvilág komődiája cimű drámai költeményt írtam és Aranyt Pozsonyból írt levélben felkértem: engedje meg, hogy művemet neki ajánljam.
Levelemre a következő választ kaptam:
Tisztelt Uram!
Megbocsát nekem, ha mint tört kedélyű, beteg ember, ki amellett prózai teendőkkel elhalmozva alig foglalkozom valaha költői dolgokkal, csak röviden válaszolok becses soraira. Ha kegyed úgy véli, hogy nevem odafüggesztése művének bármily csekély előnyére válik: teheti bízvást. A küldött mutatványból úgy látom, hogy a munka sokat igér; azonban ily tárgyaknál az egész compositio határoz leginkább; s az ilyenekre áll az, hogy lehet az ember Dante, Goethe, vagy legalább Madách, de mediocribus esse poetis Non di, non homines, non concessere columnae. Látom a skepsist a közlöttekből, de a feloldást nem, azt az egésznek kell meghoznia, s remélem, meg is hozza, mert anélkül nincs harmónia, nincs költészet.
Fogadja üdvözletemet!
Budapest, 1876 január 10.
szíves tisztelője
Arany János.
Művem megjelenése után Budapesten, az Akadémia palotájában felkerestem Arany Jánost. Jóságos hitvese nyitott ajtót nekem. Szemben ültem a költővel. Mindjárt azt hoztam szóba, amit ő jobb része aranyálmának mond: a Csaba-trilógiát, ami koncepciójában oly hatalmas, hogy ahhoz fogható nincs. Arany János szeme felragyogott.
Egyszerre a költészet birodalmában voltunk. Arany beszélt a trilógia kész énekeiről, terveiről. Hunoknak germánokkal való örök harcáról, a magyar honfoglalás jóslatáról.
És aztán sikerült Arany Jánost meggyőznöm arról, hogy éppen a legifjabb nemzedék valóságos költői lelkesülnek érette igazában, értik meg őt legtisztábban. Erre Arany elmondta, hogyan igyekeztek őt a legújabb nemzedéktől elriasztani. Voltakép ő csak fiának, Arany Lászlónak műveit ismeri. Amit A délibábok hőséről, A húnok harcáról beszélt, abból láttam, hogy e művek kidolgozásában Arany Jánosnak is része lehetett.
A Kozmopolita költészet című vers magyarázatául említette, hogyan feketítették előtte az új költőket, kiket Titán Laciknak csúfoltak. Reáfogták ez új költőkre, hogy megvetik a magyar fajt, a magyar nemzetet, holott ezek magyar őseikkel büszkélkedtek. Reájuk fogták, hogy kivágynak a rest nyugat felé, holott ők kelet felől várták a fényt, reájuk fogták, hogy máris veszendőnek látják a hazát, holott énekük így szólt: „hol most kelettől nyugatig testvérietlen nép lakik, egy nyelvet értsenek csupán: szép nyelvedet magyar hazám!”
Én már ekkor elmondtam Aranynak prózában, amit utóbb Reviczky Gyula Arany versére válaszul versbe foglalt:
Népével van összeforrva
A nagy eszmék dalnoka.
Mind tükör volt, egymagából
Tünt nekem fel nép s haza!
Egy egész nép ilyen ének
S akkor leghatalmasabb,
Hogyha, bár forrása egy csak,
Mindenütt süt, mint a nap.
Reviczky Gyula illetékes volt arra, hogy a megtévesztett Aranyt ő világosítsa fel. Fejtegetve, hogy Arany János balladái a világirodalom legtökéletesebb alkotásai, egyenként is méltatta e remekműveket, az Ágnes asszonyt német fordításban is közöltette. Essayt is írt Arany Jánosról, mint humoristáról kifejtette azt is, hogy Arany János, a költészet legnagyobb művésze, nem lejjebbíthető a népiesek közé. Kivált az akkori népieskedőket, Petőfi gyönge utánzóit Reviczky nagyon lesajnálta. Paraszt betyároknak mondja őket, kik a költészet templomát meggyalázzák s így fakad ki: És vesszetek az örök éjbe rossz dalotokkal egy napon. Ők azonban nem vesztek el, hanem a közromlás jeléül felülkerekedtek.
Arany Jánosnak a kozmopolita költészethez való viszonyát megvilágítottam. A már lezajlott viták után megkaptuk Riedl Frigyestől Arany János hűséges életrajzát, műveinek találó ismertetését, Babits Mihálytól Arany Jánosnak, e túlérzékeny fájvirágnak igaz pszichológiáját. És mégis, még most is elsóhajthatjuk, amit Dantéról mondott Arany János, hogy időbe kerül, míg költészete, mint földi álom, e világba téved, míg a hitlen ember imádni tanulja a köd oszlopában rejlő istenséget.
Összeállította: K. Z.
(Folytatjuk)
Források:
Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis
Kiemelt képünkön: A pusztazámori Koroda-ház, mely ma a község Polgármesteri Hivatala
midio.hu
Címkék: Pusztazámor
