Egy éve lettem ötgyermekes anyuka. Amikor az első gyermekem megszületett, sokáig el sem tudtam képzelni, hogy lehet még több. Attól féltem, nem tudnék mást ennyire szeretni. (Később hallottam valahol, hogy a szeretetet nem kell megosztani a testvérek közt, mert az a gyerekek számával arányosan növekszik. Erről azóta tanúskodni tudok. Ötig legalábbis biztosan.) Aztán az első szülésélmény is meghatározó, sok múlik rajta. Ezért írtam most meg ezt a cikket.
Ma már örülök, hogy megtapasztaltam többfajta szülést. Szültem állami kórházban, fogadott orvossal és szülésznővel. Szültem magánkórházban és fizettem azért, hogy ne ismétlődjön meg, ami első alkalommal történt: ne sürgessenek, ne avatkozzanak be feleslegesen. Szültem ügyeleten. Szültem otthon. Nem akarok meggyőzni senkit egyikről vagy másikról, mert mindenkinek megvan a saját útja. De hogy a születés csoda és a szülés – ha hagyják –, életreszóló, gyönyörű élmény lehet, abban biztos vagyok.
Szültem állami kórházban választott orvossal és választott, ámde főnökének alárendelt szülésznővel. Így már tudom, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, avagy mire (nem) jó a kórházi protokoll. Megfoszthat például egy szép szülésélménytől. Sajnos csak a szülőszobán jöttem rá, hogy a természetes szülés fogalma a doktor úr számára nem azt jelenti, amiről a várandósság során annyit olvastam és amire készültem. Az pedig csak évekkel később derült ki számomra, hogy a sokszor rutinszerűen alkalmazott, felesleges beavatkozások mennyi felesleges fájdalomhoz is vezetnek. A gyermekágyas időszak akkor megtapasztalt testi és lelki nehézségeit például, a későbbi – valóban természetes – szüléseim után nem kellett újra átélnem.
Aztán tudom azt is, milyen magánkórházban szülni és egy vagyont fizetni azért, hogy irányítás helyett kísérjenek, és „csak” lelkileg támogassanak, ne felesleges szülésgyorsító beavatkozásokkal zaklassanak. Bejött, mert megtudtam: jól éreztem, valóban működik a természet, lehet így is szülni. Drágán ugyan, de sikerült. Azonban a család hiánya a legszebb körülmények közt is fájó tud lenni, így – bár a szülésről a természetes szülést támogató doktornőnek és szülésznőnek hála szép emlékeket őrzök –, nem választanám újra ezt az utat akkor se, ha az anyagiak nem számítanának.
Tudom, milyen szülni állami kórház ügyeletén, futószalagon. De legalább – a kérésem tiszteletben tartva – békén hagytak, ingyen. Bár végül itt is fizetni kellett, mert a ridegség is vezethet komplikációkhoz. Aztán a kórházi napok túlélőtábori körülményei is hagynak az emberben nyomot. Persze meg is erősítenek, ez tény.
És eljöhet az idő, mikor a sok megélt rosszat jóra fordítja az élet. És megszületik bennünk a bizonyosság, hogy kivel és hogyan szeretnénk szülni. Ilyenkor mondhat bárki bármit, kitartunk a hitünk mellett. Örökre hálás leszek, hogy a negyedik szülésemnél nem kellett napokra elszakadnom a nagyobb gyermekeimtől. Hogy csupán annyi időt voltunk külön, amennyit én szerettem volna. A vajúdás óráiban fájdalomcsillapításként derekat masszírozó férj és hasat borogató bába kombinációja is egy olyan kép, ami örökre belém égett. Vagy az élete legelső fürdetésekor, a vízben elalélva lebegő háromnapos kislányunk arca. Mert kiderült, teljesen felesleges a születés után megfürdetni a babát, lemosva róla az értékes, bőrét ápoló magzatmázat. Azóta hála Istennek megtapasztalhattam, hogy ettől a gyakorlattól a kórházban is eltértek, remélhetőleg már sehol sincs fürdetés a szülőszobán. (Ugye?!) És csoda volt még az első éjszaka is. Együtt hatan, pár órával a születés után. Hálás vagyok, hogy megélhettem.
Nem biztatok senkit otthonszülésre, mert mindenkinek magának kell eljutnia addig a bizonyosságig, ameddig én hosszú évek alatt jutottam csak el. De féltek minden várandós ismerőst és ismeretlent a kórházi szüléstől, ezért – ha megkérdeznek – mindenkit bábai szülésfelkészítő tanfolyamra irányítok, bárhol is tervez szülni.
Végül, ötödjére megtapasztalhattam, van olyan – tényleg van –, amikor a szülés nem jár fájdalommal. Nem is tudom ugyanúgy nevezni az utolsó szülésem, mint a többit, így lett a címben ráadás. Oké, néhány pillanatig éreztem fájdalmat, egy hatalmas feszítő érzést, de se előtte, se utána nem fájt semmi. Semmi! A kislányunk olyan gyorsan megszületett, hogy az apukája – bár a közelben volt – le is maradt róla. Pár pillanatig kicsit csalódott voltam, hogy a férjem csak a köldökzsinór elvágására érkezett, aztán rájöttem, ennek biztosan így kellett lennie: hálás vagyok a kislányommal kettesben töltött első percekért.
Az utolsó várandósságom alatt kölcsönkaptam egy könyvet, amiben az ötödik szülésemhez hasonló történetekről írt a szerző. Arról, hogy valóban lehetséges fájdalom nélkül szülni. Sok időm nem volt olvasgatni, a könyvben lévő feladatokhoz, relaxációkhoz hozzá sem kezdtem, de betettem a könyvet – mint régen egy-egy nehezebb vizsga előtt a tételeket – a párnám alá. Nem mintha babonás lennék, de végül minden úgy történt, ahogy meg volt írva. Sőt, még annál is szebben.
Szendéné Kiss Nóra
Borítókép: Unsplash
midio.hu
Címkék: #midióNóri, otthonszülés, Szülés, természetes szülés
