Itt a tavasz, végre többet lehetünk a szabadban a gyerekekkel, újra benépesülnek a játszóterek, parkok. Az idei első napsütéses hétvégén meglátogattuk a székesfehérvári Koronás játszóteret. Diósdról 40 perc autóval, kicsivel több csak, mintha mondjuk a Margitszigetet választanánk úticélul. A parkolás ingyenes, belépődíj nincs, és hazafelé – egy kis kitérővel – még a Balatont is megcsodálhattuk. De ne szaladjunk ennyire előre, mert igazán megérte felfedezni ezt a szuper játszóteret.

Élmény minden korosztálynak
Három gyerekkel – másfél és tíz éves kor között – érkeztünk, és két órát úgy töltöttünk el, hogy egyszer sem volt sírás, nyafogás vagy ezekhez hasonló mindennapi mutatvány, mert annyira lekötötte őket a változatos környezet, a sokféle játék, hogy eszükbe sem jutott unatkozni. Ezen egyébként már csak utólag gondolkoztam, mert szinte hihetetlen, hogy a sok kisgyerek közül, akik aznap délelőtt ugyanitt játszottak szüleikkel vagy nagyszüleikkel, egyetlenegy sem sírt, nem volt hangoskodás egyáltalán. Mármint a nevetésen kívül. (Valószínűleg a suliban is kevesebb lenne a rossz magatartásjegy, az intő és a beírás, ha ilyen udvaron szaladgálhatnának a gyerekek a szünetekben…)

A fészekhinta a kicsik kedvence
Ami felnőttszemmel különösen tetszett, hogy láthatóan egyetlen fát sem bántottak az építkezés miatt, igyekeztek megőrizni a természeti értékeket. A park területén lévő, játszóházat, büfét, ital- és ételautomatákat, öltözőt, mosdókat és pelenkázót is magában foglaló új épület úgy nőtt egybe az öreg fával, mintha mindig is összetartoztak volna.

A természettel összhangban
Nagyon tetszettek a burkolatok is. Amellett, hogy dimbes-dombos zöld füves területen szaladgálhatnak a gyerekek, lehet motorozni kanyargós járdákon, a játékok és különböző mászókák, hinták alatt pedig változatosan, háromféle anyaggal fedték be a talajt. Volt gumitéglás, homokos és faforgácsos terület is, ami mind-mind más élményt nyújt a gyerekeknek és ráadásul mindhárom biztonságos is.

A beépített trambulint imádják a gyerekek

Dombok mindenfelé

Együtt játszik a család
Nem tudom, hogy az eredeti természeti adottságok miatt vagy a tervezők elgondolását követve lett ennyire dimbes-dombos a hely, mindenesetre szuper ötlet ez is. A gumitéglás részeken még alagutakat, búvóhelyeket is rejtenek ezek a kis dombocskák. A csúszdázás pedig igazi élmény így, még a felnőtteknek is. Merthogy ők sem (mi sem) hagyták ki, hogy játszanak kicsit, majdnem minden játék felnőtt-kompatibilis, így igazi családi élményparkban érezhettük magunkat.

Gumiborítású talajon biztonságosabb a szaladgálás és a játék
Természetesen szemétgyűjtők, kézmosók sem hiányoztak a parkból, a kihelyezett ismeretterjesztő táblákon pedig a magyaron kívül négy nyelven és Braille-írással is olvashatnak a középkor rejtelmes világáról az ide látogatók.

Egy információs tábla a sok közül
Mikor mi, felnőttek úgy éreztük, hogy kijátszottuk magunkat (a gyerekeknél szerintem ilyen pillanat nincs), búcsút vettünk a helytől és elindultunk, hogy valahol megebédeljünk. A parkból kilépve még találkoztunk egy kisebb kacsacsapattal, akik a szomszédos tó vizén úszkáltak és napoztak.

A parkból kilépve sem maradunk élmények nélkül
Mivel Fehérvárt nem ismerjük és nem tudtuk hol ebédelhetnénk három fáradt gyerkőccel úgy, hogy ne zavarjunk másokat, inkább autóztunk 25 percet a kedvenc éttermünkig Balatonakarattyára. A Degesz népszerűségének fő oka szerintünk a kertjében található játszótér (igen, folytatták tovább a játékot…), de persze finoman is főznek.

Ezért a látványért megérte a kis kitérő hazafelé
Összességében kijelenthetjük, hogy csupa pozitív élménnyel indultunk haza a Koronás játszóparkból, bár a legpozitívabb azért az lenne, ha elmondhatnánk, hogy nálunk, Diósdon is van ilyen, de legalább hasonló színvonalú hely. A szomszédos 22. kerületben tavaly novemberben adták át a „Barackosnak” elnevezett játszóteret, melyet lakossági igényre és kezdeményezésre, a kisgyermekes családokkal folyamatosan egyeztetve, közösen tervezve és ötletelve valósított meg az önkormányzat. A megépítés kevesebb mint három hónapig tartott és körülbelül 50 millió forintba került. A játszótéren két rézsűcsúszda, egy négytornyú mászókás vár csúszdákkal, motoros pálya, különböző korosztálynak való hinták, egy kisebb mászóka, ivókút, padok, játszóház, szelektív hulladékgyűjtő és homokozó találhatók. Az új játszóteret már felfedezték a diósdi anyukák is és eddig osztatlan sikert aratott azok között, akik kipróbálták. Bogi például ezt írta róla a játszóteret fényképes beszámolóval ajánló Magdinak:
„Köszi a tippet, már aznap meglátogattuk az új játszót, szuper volt! Pont az a méretű játszótér, amit egy ikres anyuka is kényelmesen átlát!”

A Barackos játszótér egy része (fotó: Csider Magdolna)
A Diósdhéjban című helyi lap e havi számában megjelent cikk szerint az idei önkormányzati költségvetésben 4,4 millió Ft-ot különítettek el sportparkok, játszóterek, parkok fejlesztésre. Ezt olvasva e-mailben érdeklődtem a korábban lakossági véleményezésre bocsájtott, a központba (a régi óvoda udvara a Gárdonyi Géza utcában) tervezett közpark (Zöld Dió Játszókert és Közösségi Tér néven olvashattunk róla tavaly) felől. A válaszból megtudtam, hogy a közeljövőben a meglévő játszótereket tervezik felújítani, biztonságossá tenni, illetve a tavaly átadott Őszapó utcai szabadtéri tornapálya mellé kis játszóteret és pihenőt alakítanak ki. A fent említett, már megterveztetett játszóparkot is szeretnék megvalósítani, ehhez azonban még keresik a forrásokat. Addig is szeretnék azt a területet a közösség részére hasznosítani, ezért új ajánlatokat, terveket kérnek be és az ezzel kapcsolatos egyeztetésre nyilvános fórumokra hívják a bölcsőde, az óvoda és az iskola, valamint a civil szervezetek képviselőit. Ezekre a fórumokra várják a családokat, szülőket is közös gondolkodásra, ötletelésre.
Egy ötlet eszembe is jutott a cikk írása közben: milyen jó lenne a sokunk által kedvelt, gyönyörű és különleges kirándulóhelyre, az Alsó-Kőbányába megteremteni a babakocsival bejutás lehetőségét (jelenleg sorompó zárja el a bejáratot, ami alatt vagy fölött csak átmászni lehet), néhány padot és szemetest, mobil WC-t és kézmosót elhelyezni, illetve egy nagy játéktároló ládát kitenni ugrálókötelekkel, labdákkal, tollasütőkkel, szabadban használható gyerekjátékokkal.
A diósdi anyukákat ismerve jó ötletekben, lelkesedésben, segítőkészségben biztosan nem lesz hiány. Bízzunk benne, hogy a tervek megvalósításához anyagi forrást is sikerül előteremteni – és a diósdi kisgyerekes családok hamarosan a Koronás parkhoz vagy a Barackos játszótérhez hasonló helyen játszhatnak.
Sz. K. N.
Kiemelt kép: Ahol együtt játszik három generáció
Fotók: midio.hu
Címkék: #midióNóri, Diósd, Játszótér, Játszóteret szeretnénk