A templom Isten háza, ahol ha csendben vagyunk és figyelünk, igazán érdekes és felemelő dolgokat hallhatunk, mely segítségül szolgálhat mindennapjainkban. Templomban hallottam sorozatunkban példabeszédekből adunk ízelítőt.

Mindenszentek

Gyerekkorunkban úgy magyarázták el a Mindenszentek jelentését, hogy ez az a nap, amikor minden szentet ünneplünk. Ha fellapozzuk Diós István szentekről szóló két kötetét, megismerhetjük az életüket. Láthatjuk, hogy ugyanúgy emberek voltak ők is, mint mi. Voltak nehézségeik, kétségeik nekik is, akár bűnbe is estek. Épp ezért tudnak most közbenjárni értünk, mert keresztülmentek mindazon, amin mi magunk.

Abba talán kevesen gondolnak bele, hogy nemcsak ők, a könyvben szereplő emberek – akiket egy hosszú procedúra során a Vatikánban szentté avattak – a szentek. Szent lehet az a falusi házaspár is, aki az egész életét életszentségben, Istenben bízva élte. Ők ugyanolyan szentek, mint a nagyvilágban ismert társaik.

Isten a szeretetével mindannyiunkat szentségi életre hív.

Lejegyezve a prédikáció alapján. 

Sz. K. N.

midio.hu

Címkék: katolikus, Mindenszentek