Régi német hagyomány a bokrok és a fák húsvéti tojásokkal való feldíszítése, mely Ostereierbaum, azaz húsvéti tojásfa néven vált ismertté.  Diósdon a tojásfaállítás 2019-ben kezdődött a Pro Civitate a Városért Egyesület és a Német Hagyományőrző Egyesület közös szervezésében.

Az Ostereierbaum Jézus örökké zöldellő fáját szimbolizálja, a tojások a feltámadás utáni új élet, az élet újjászületésének, a termékenységnek legősibb jelképe. A tojás bármilyen kicsi is, képes a világegyetem nagyságát s az élettelenből az élőbe való átmenet rejtélyét jelképezni.

A Németországban kialakult szokás, mely szerint húsvétra a fák ágait és bokrokat tojásokkal díszítik fel, sok évszázados hagyományra tekint vissza.  A tojásokat a kerti fák és bokrok, valamint a levágott és a lakásba behozott faágakra aggatják. Bár a szokás leginkább Németországban és Ausztriában terjedt el, más országokban, így Magyarországon is fellelhető.

A Diósdi Német Hagyományőrző Egyesület tájékoztatása szerint a népszokás diósdi felújítását az motiválta, hogy ezt a német hagyományt sváb gyökerű  településünkön is továbbvigyék. A tojásfaállítás helyszínéül azért választották a Kápolnakertet, mert itt több épület is őrzi a régi sváb értékeket (a kápolna, a templom, a főtéri sváb házak).

A résztvevők aláírásukkal örökítették meg a 2019-es hagyományteremtő rendezvényt

A tojásokat és a nyuszikat megőrzik, így ezekből évről évre egyre több van a tojásfán. Az egyesület tagjai ez évben is munkához láttak a legutóbbi klubnapjukon, és feldíszítették a „fát” a régi, valamint a most készített tojásokkal, valamint a helyükre kerültek a nyuszik is. Várják az újabb, egyedi készítésű tojásokat. Sőt azt kérik, a készítők fotózzák le alkotásaikat, mert a tojásfán lévő legszebb tojások készítői húsvéthétfőn ajándékot kapnak.

Készül az idei tojásfa

Ugyanekkor – már hagyományosan – a Naprózsafa együttessel locsolkodás lesz, mely során lehetőség nyílik kocsikázásra is lovas kocsival. A Német Hagyományőrző Egyesület tagjai 11 órától várják a gyerekeket népi játékokkal, foglalkozással, sütivel, édességgel.

A díszítő csapat

A locsolkodást 14 órától táncház követi, ahol a Fricska zenekar húzza a talpalávalót. A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket. Az eseménnyel kapcsolatos aktuális információk az egyesület Facebook-oldalán olvashatók.

midio.hu

Címlapkép: Emlékfotó a 2019-es első tojásfadíszítésről

Fotó: DNHE

 

 

Címkék: Diósd, Húsvét, locsolkodás, Német Hagyományőrző Egyesület, tojásfaállítás