Augusztus 1-jén kezdte meg papi szolgálatát Sisa István Lénárd, Pusztazámor, Tárnok, Tárnokliget és Sóskút új plébánosa.

Mint a Zámori Hírek 2020/5. számában közölt bemutatkozásból kiderül, Sisa István Lénárd 1992. június 26-án született Budapesten, Tatabányán érettségizett. 2013-ban kezdte meg teológiai tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. 2019-ben ugyanezen a karon elvégezte a hittanár és nevelőtanár szakot is.

A fiatal lelkipásztor az újság hasábjain így írt: „Hatalmas öröm van bennem, hogy püspök atyám idehelyezett. Nincsenek nagy terveim, egyszerűen szeretni akarom az embereket, ami, úgy gondolom, nekünk, papoknak elsődleges feladatunk. Ez a feladat viszont csak úgy teljesíthető, hogy a kitartó, mély és intim imádság mellett, felebarátaimban meglátom azt a személyt, akiért pap lettem: Jézus Krisztust.

Fontos, hogy az embert üdvösségének elérésében segítse a pap, de a boldogságot egyedül az Istennel folytatott szoros kapcsolatban lehet elérni, úgyhogy Isten akaratát megismerve a helyemen vagyok. Én a helyemen vagyok! Kérem Testvéreim és honfitársaim imáit, hogy alkalmas lelkipásztor lehessek.”

Az új plábános az augusztus 20-i szabadtéri szentmisén Pusztazámoron

midio.hu

Illusztrációk: Zámori Hírek

 

Címkék: lelkipásztor, Pusztazámor, Sisa István Lénárd