A közelmúltban Stéphane Garnier Macskabölcsességek című munkájáról adtunk közre ismertetőt a midio.hu-n; a kötetet Schedarek Réka fordította, aki mintegy nyolc évig élt családjával a budapesti agglomeráció egyik településén, Pusztazámoron. Vele beszélgettünk a zámori évekről, festői és műfordítói pályájáról.

Mikor és miért költöztek Pusztazámorra?

Egykori apósomnak volt egy saját erőből, szomszédok segítségével épített kis félkész hétvégi háza Pusztazámoron a Mentler Mihály utcában, sokszor mentünk ki vele Zámorra hétvégenként. 2005 nyarán aztán kipróbáltuk, hogy milyen egy nyarat Zámoron tölteni, pici gyerekekkel. Szóval egy nyaralásnak indult az egész, de ahogy teltek a napok, és felfedeztük a falu kis rejtett szépségeit, megismertünk egyre több kedves helyi születésű és Pestről kiköltözött embert, egyre kevésbé akartunk már Budapesten élni. Én a két saját és a szívbéli (fogadott) gyermekemmel amúgy is otthon voltam, nem kötődtem a fővároshoz; az egyetemekre – pár éven keresztül párhuzamosan végeztem az ELTE francia–portugál bölcsészkarát  és a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakát) –  csak vizsgázni jártam be. A párom, informatikusként mindennap ingázott Budapestre, mint ahogy sokan mások is. Aztán arra gondoltunk: miért ne maradhatnánk Zámoron? Én amúgy is a gyerekekre akartam koncentrálni, az anyaság rózsaszín hormonködétől elkábulva, ekkor még egyáltalán nem érdekelt a karrierem.

Közben 2006 ban befejezte a bölcsészkart, 2010-ben pedig lediplomázott a képzőművészeti egyetemen.

Így igaz, és kisgyerekes anyukaként igyekeztem bekapcsolódni a falu közösségi életébe. Érdekes, az első anyuka, akivel összetalálkoztam a zámori játszótéren, és akinek a kisfiával a kisfiam együtt ette lelkesen a homokot, a szintén Képzőművészeti Egyetemet végzett Tuzson Eszter volt, aki szobrászrestaurátor szakon végzett, pár évvel korábban, mint én. Ő azóta is Zámoron lakik, és már nem diákként, hanem tanárként látogatja a Képzőművészeti Egyetemet. A Kistérségi Fesztivál Zámor standján állítottunk is ki együtt Eszterrel és Király Mónika keramikus pszichológussal.

Milyen képek kerültek ki a kezei közül akkortájt?

Én akkoriban zámori témájú olaj- és farost képeket festettem a tárnoki kis garázs-műtermemben. Mindenkinek ismerős zámori arcok, tájak elevenedtek meg a képeimen. A Gyúró felé vezető útról leágazó kis ösvényeken, illetve a zámori történeti sírkertben festettünk sokat Tuzson Eszterrel.

Később a helyi gyerekekkel is foglalkozott, szakkört vezetett a részükre.

Amikor óvodáskorba léptek a gyerekek, nagy örömmel irattuk be  őket a helyi óvodába, és tudtuk, hogy a legjobb helyen, a  legjobb kezekben vannak. A zámori óvoda falait ki is díszítettem kis, gyerekeknek tetsző színes, állatos, növényes falképekkel, majd az általános iskolának egy termét úgyszintén. Aztán, amikor a gyerekeink általános iskolások lettek, a szülőtársak kérésére rajzszakkört tartottam egy ideig a gyerekeknek; suli után, az általános iskola egyik termében tartottuk a foglalkozásokat. A terem hátsó falát együtt festettük ki. Nem volt egyszerű feladat, volt ott minden: kiborult festékesbödön, gyerekek között kitört konfliktus és szócsata, összetapicskolt padló, de a résztvevők nagyon élvezték a közös alkotást, és végül egy nagyon helyes kis kompozíciót hoztunk létre, még ha utána órákig takarítottunk is.   Nem tudom megvan-e még ez a falikép a suliban.

Hogyan került kapcsolatba a műfordítással?

A történet sajnos egy családi tragédiához kapcsolódik. Húgomnál, Schnedarek Évánál 2004-ben, 25 éves korában sajnos agydaganatot diagnosztizáltak. Akkoriban Franciaországban éltek, és én kimentem őket meglátogatni a gyerekekkel. Ott megmutatta nekem egy francia nyelvű kanadai író lexikonszerű könyvét, aminek később, a fordítás során a Lelki eredetű betegségek lexikona  címet adtam. Azt mondta, hogy ez a kedvenc könyve, és nagyon szeretné, ha egyszer lefordítanám. Egy ismerős segítségével ötletünk eljutott a Partvonal Kiadóhoz, mely látott benne fantáziát. Igazuk is lett, azóta is olyan népszerű a könyv, hogy már sokszor nyomtatták újra, legutóbb 2020-ban. Sajnos a kiadást a húgom már nem élhette meg. Viszont ezek után, ha francia nyelvű kötet kiadására vállalkozott a kiadó, és nekem a profilomba vágott, onnantól már engem kértek meg a fordításra, és én szívesen el is vállaltam. A Lelki betegségek lexikona mellett Philippe Deroide Európai virágesszenciák, Emmanuelle Arsan Emmanuelle 2  (az antiszűz), Jean-Gabriel Causse A színek hatalma, Jacques Martel: 5 lépés a gyógyulásig és Stéphane Garnier Macskabölcsesség című kötetét ültettem át magyar nyelvre. Ez utóbbi könyv óta nem vállalok fordítást, inkább a festészettel és a francia nyelv tanításával foglalkozom.

Ha jól érezték magukat a településen, miért költöztek mégis vissza a fővárosba?

2013-ban, amikor nagyobbik gyermekünk, Kláró befejezte a zámori általános iskolát és felvételt nyert a 8 osztályos Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba, ahol amúgy idén fog érettségizni, döntöttünk úgy, hogy a napi ingázást elkerülendő visszatérünk Budapestre. A költözés után a gyerekeimnek nehéz volt a kis biztonságos, otthonos faluból a nagyváros személytelenségébe átszokniuk. Imádtunk Zámoron lakni. Azt hiszem, ez volt a legjobb, amit a gyerekeinknek megadhattunk, hogy tiszta levegőn, természetes környezetben, egy kisközösségben nőhettek fel. Egy vicces gyerekszáj-anekdota arról, mit jelentett a falu a hároméves kisfiamnak, Teónak: egyszer rájöttünk, hogy neki a Zámor szó annyira az otthonát, a házát jelentette, hogy a ház szinonimájaként használta. Egyszer a szomszédok házára mutatva így szólt: „Nézd, anya, nekik sokkal nagyobb Zámoruk van, mint nekünk!” Akkor értettük meg, hogy neki a házunk Zámor szinonimáját jelenti.  Mi is nagyon jól éreztük magunkat kisgyerekes szülőként, egy olyan szülői közösség részeként, melynek tagjai összejárnak és segítik egymást. Mély, a  mai napig tartó barátságokat kötöttünk a Zámoron töltött évek alatt. Aktívan részt vettünk az összes helyi rendezvényen, nagyon szép emlékeket őrzünk ebből az időszakból. Sajnos a beköltözésünk után, 2015-ben a gyermekeim apjával elváltak útjaink. A gyerekeket most is mindketten, de külön neveljük, heti váltásban.

Hogyan alakult a szakmai pályafutása az utóbbi években?

Folyamatosan festek, számtalan Nyitott Műterem programban, egyéni és csoportos kiállításon szerepeltem képeimmel. Egy ideje hétvégenként felnőtteknek tartok spirituális-kreatív alkotócsoportokat. És nem utolsósorban nagyon aktívan dolgozom francia magán nyelvtanárként is, rengeteg diák és felnőtt tanítványom van, akik nap mint nap számítanak rám.

Kiss Zoltán

midio.hu

 Fotók: Schedarek Réka archívuma és Facebook-oldala