„Kár, hogy nem lehet itt jó brótot kapni… Olyan igazi, békebeli pékárut…” – van azért előnye is annak, ha az embert a közös futás közben sorra lehagyják a társai. El lehet csípni például ilyen mondatokat. És lehet bólogatni: bizony, de jó lenne!
Pedig volt itt pékség régen, ez is az utcán ütötte meg a fülem egyszer, néhány éve. Az idős bácsi a biciklit tolta, a néni mellette ballagott a Gárdonyi utcában, hazafelé a ’spárból. Szatyrukat cipelve a régi kovászos cipót emlegették, amit Diósdon sütöttek anno és ami másnap és harmadnap is ugyanolyan finom volt, mint amikor megvették.
„1956. október. (…) Ebben az időben a dunaharaszti sütőiparhoz tartozó pékség (Apponyi u.-Eötvös u. sarok) három fő személyzettel (Zsidákovits János pékmester, Herczog Alajosné pékmester és Horváth Györgyné kisegítő, takarító) szakadatlanul termel, ellátva kenyérrel nemcsak a község lakosságát, hanem a környező településekről is ide sereglő embereket. Az államosítás után a pékség a dunaharaszti, később a budaörsi sütőiparhoz, majd megépülése után az érdi kenyérgyárhoz tartozik. Végül megszűnik.” (Görögné Horváth Katalin – Az én Diósdom c. könyvéből)
Egy helyi kézműves pékség életképes vállalkozás lehet Diósdon, minden jel arra mutat, hogy óriási igény mutatkozna rá. Jó, követendő példát is lehet találni az országban, és a környéken. A balatonfüredi Péklány Kézműves Pékség egy blogból nőtte ki magát sikeres családi vállalkozássá. Filozófiájuk szerint a jó és tiszta kenyér nemcsak a testet, de a lelket is táplálja. Műhelyükben mindössze vízből, lisztből és sóból készítik kovászos kenyereiket 32-36 óra alatt, és csak egyféle adalékot használnak nap mint nap, ez pedig a szeretetük – mondja Orsi és Csaba, a fiatal házaspár, akik álmukat váltották valóra a Balatonnál. Nem kell azonban Füredig utaznunk jó példáért, Budakeszin a Fő utca 44-ben két helyi kisgyermekes anyuka süti a kovászos kenyereket, kalácsokat és házi süteményeket: a Szívemügye Kispékség, szintén egy valóra vált álom.
„Itt lehetett volna park is… Kár, hogy beépítik” – a Tó utca és a Tiszta utca kereszteződésénél járunk (futunk), gyermekkorom „salakpályájánál”, ahol a fiúk mellett mi lányok is labdába rúghattunk, anyukáink bánatára. Lehetetlennek tűnő feladat volt ugyanis a salakot kimosni a ruháinkból, de persze minket ez nem érdekelt, nagyon élveztük a játékot és a szabad levegőt. Ezen a helyen most divatos ikerházak épülnek, az egyiknek már füstöl a kéménye. Közben pedig mennyire hiányzik egy park, egy játszótér, ahol a mi gyerekeink is önfeledten szaladgálhatnának, mint egykor mi, ezen a helyen. A régi diósdi gyerekek a Dióskertben játszhattak a falu központjában. Ma legalább annyira kellene egy biztonságos, igényes, színvonalas játszópark kis városunkba, mint a jó kenyér.
Ha a diósdi vállalkozók a diósdi anyukákat kérdeznék, mi az, ami Diósdról a legjobban hiányzik, valószínűleg egyöntetűen vágnánk rá: játszótér, közösségi tér, közösségi park. Sokan vagyunk, akik évek óta Diósd utcáit járjuk babakocsikkal, kismotoros, futóbiciklis gyerekekkel, időjárástól függetlenül minden nap. Nem véletlen hát, hogy sokunkban már egyértelműen megfogalmazódott, mi hiányzik nekünk Diósdról. Sokan álmodozunk egy helyről, ahová napközben beülhetnénk teázni, kávézni, beszélgetni. Egymással. Közben a gyerekeink játszhatnának. Egymással. Mert hogy ez egy igazi családbarát hely lenne. Olyan HellóAnyus. Nem lenne baj, ha reggelizhetnénk is finomat, egészségeset. Az sem lenne baj, ha lenne egy egyszerű menü minden nap ebédre. Haza is szívesen vinnénk belőle, mert finom, egészséges, házias és természetesen a diósdi anyukáknak kedvezményes. Lenne. De jó lenne! Természetes, hogy baba-mama szoba is helyet kapna ebben a családi kávézóban, ahol lehet szoptatni, pelenkázni. Mert nagyon szeretünk otthon lenni, de azért jó néha kimozdulni és még jobb, ha ezért nem kell messzire utaznunk. Délután aztán megtelne a hely a nagyobb, iskolás gyerekekkel. Végre nem a Kápolna-kertben csellengenének, hanem biztos, jó helyen tudhatnák őket a szüleik. Ez a hely alkalmas lenne gyerek- és felnőtt foglalkozások helyszínének, közösségi programokat, filmvetítéseknek, kiállításoknak is. Este pedig a szerelmes fiatalok mellett az örökifjú házaspárok is kiszabadulhatnának egy forró csokis/csókos randira.
Ötletekből tehát nincs hiány. Szívesen meg is osztjuk őket mindenkivel, akit érdekel, többek közt ezért is hoztuk létre ezt az oldalt, a MiDiót. ILDI, képzeletbeli diósdi anyukánk például gyűjti is azokat az ötleteket, melyekhez hasonlókat Diósdon is meg lehetne valósítani.
S hogy ki az a vállalkozó, aki felfigyel a diósdi kisgyermekes anyukákra, a diósdi családokra, és az igényeikre? Már nagyon kíváncsian várjuk!
„Vállalkozó az, aki a káoszban felismeri a lehetőséget, aki a semmiből létre akar és tud hozni valami értéket, aki egyedül vagy egy szervezetben, másokkal együttműködve valamilyen termékben, szolgáltatásban valósítja meg szakmai és üzleti elképzeléseit.” (Vecsenyi János – Petheő Attila: Vállalkozz okosan! c. könyvéből)
Szendéné Kiss Nóra
Kiemelt kép: Péklány kézműves pékség
Címkék: #midióNóri, Diósd, Közösségi hely, Ötletek, Pékség