Biztos vagyok benne, hogy ez a kis tábla minimum elgondolkodtatja az otthonainkhoz kevésbé tisztességes szándékkal érkező „látogatókat”, és abban is biztos vagyok, hogy közvetve vagy közvetlenül, de közelebb hoz egymáshoz bennünket, diósdiakat – véli Balogh Attila, a „Diósdiak egymásért”, avagy „Az itt lakók figyelnek egymásra!” figyelemfelhívó, kapura szerelhető táblák ötletgazdája.
Mivel Diósdon az utóbbi időben egyre többen hívták fel a figyelmet vagyon elleni bűncselekményekre vagy ezek gyanújára, Attila néhány barátjával együtt úgy gondolta, tesznek egy apró lépést, hogy a közösséggel, szomszédokkal összefogva megelőzzék ezeket.
A figyelemfelhívó táblák ötletét gyors tervezés és igényfelmérés követte. A közösségi oldalon megosztott felhívásra nagyon sokan jelentkeztek: szeretnék kitenni kerítésükre a táblácskát. Attilát azonban nemcsak igénylésekkel keresték meg, miután posztolta ötletét.

A táblák két színben (fehér és sárga) készülnek
Először a diósdi önkormányzattól, majd egy helyi cégtől telefonáltak és ajánlottak fel segítséget az ötlet megvalósításában. Így a táblák gyártásának költségét az önkormányzat és a diósdi Új Ház Centrum vállalta magára.
Sikerült gyártót is találni, egy szintén diósdi nyomdaipari cég ügyvezetője is jelentkezett, hogy örömmel legyártják a táblákat. Azóta a MultiDecor Kft. már el is készítette az első sorozatot. Az A5 méretű, 3 mm-es, időjárásálló habosított pvc táblák digitális nyomtatással készültek.
Korábban mi is találkoztunk hasonló kezdeményezéssel, egy családi kirándulásunk alkalmával Szárligeten. A „Szomszéd vigyázó szolgálat” táblát akkor meg is osztottuk a MiDió FB-oldalán mint jó ötletet.

Tábla Szárligeten (Fotó: midio.hu)
Nagyon örülünk, hogy Balogh Attiláék jóvoltából egy hasonló szuper kezdeményezés nálunk, Diósdon is megvalósult.
(Balogh Attila feleségével, Zsuzsival a Bátor Kicsi Lélek Alapítvány alapítóiként a gyermekrák ellen küzdenek. Legutóbb dr. Csókay András idegsebészt hozták el Diósdra, az előadásról írt cikkünk itt olvasható.)
Sz. K. N.
Borítókép: pixabay.com
Címkék: biztonság, Diósd, Közösség, Összefogás