Dr. Vekerdy Tamás 2019. október 9-én, nyolcvannégy éves korában “csöndben elment”. Az ismert gyermekpszichológusról már aznap sokan megemlékeztek (az oldalunkon megjelent kapcsolódó cikk ide kattintva olvasható). Az alábbiakban Bányai Petra gondolatait osztjuk meg. 

Egy gondolat akkor kezd el élni, mikor lerúgom a cipőmet, lekuporodom egy sarokba, és bevackolom magam saját tűnődéseimbe. Jó társaság vagyok: többnyire türelmesen meghallgatom magam, helyt adok a kritikus megjegyzéseknek, sőt a kreatív javaslatokat sem utasítom el. Régóta hódolok ennek az időtöltésnek, általában problémamegoldásra használom. Van úgy persze, hogy egy-egy magvas gondolat mástól jön – mondjuk egy újság vagy könyv olvasása közben. Ahogy most is.

Dr. Vekerdy Tamás, mindenki pszichológusa tegnapelőtt meghalt – szólt a hír. Egy nőkre szakosodott internetes magazin a „mester” legfontosabb gondolatait egy csokorba gyűjtve búcsúzott tőle. Igazán figyelemreméltó tanok, melyeket szerintem a magyar szülők többsége már biztosan hallott vagy olvasott valahol. Magam is előszeretettel idézgetem „Az iskolában való beválás nem korrelál az életben való beválással” örök igazságát. Mert szerintem is így van. Mondom ezt pedagógusként, és lassan anyaként is igazolni látszik az élet. Az öreg egészen odáig megy, hogy kijelenti: „Jelmondatom: Szard le az iskolát!”. Ez azért kemény, kedves Tamás – ingatom a fejem. Akkor én most szar pedagógus vagyok? – kúszik gyomromig a szorongató gondolat. Kénytelen vagyok alaposabban is körbejárni a kérdést, mégsem fekhetek le úgy, hogy az elmúlt negyedszázadban semmit sem ért az életem.

Vekerdy szerint „általánosan elfogadott alaptétel a nyugati fejlett társadalmakban, hogy a kreativitás és a kritikai érzék lesz a legfontosabb a következő évtizedekben, a többi információt a gyerekek összeszedik a neten.”. Azzal egyetértek, hogy a kreativitást még megtartani is nehéz, nemhogy fejleszteni. A csoportos oktatás nem kedvez az egyéniség megőrzésének. Hogy a kritikai érzéket szemtelenségnek nevezi-e a magyar iskola – ahogy Vekerdy állítja – na, azzal vitatkoznék. Más kérdés, hogy nagyon nem mindegy, milyen formában kritizál az ember. Megsúgom, középiskolai tananyag nyelvtanórán „A kulturált vita szabályai”. És az sem titok, hogy már nulladik (értsd: nyelvi előkészítő) évfolyamon előadni, érvelni, vitatkozni tanítjuk a gyerekeket – legalábbis a mi iskolánkban. És ők élvezik. Később persze jön a klasszikus tananyag, amire vélhetően Vekerdy „haragszik”. Jól teszi. Mi pedagógusok is küzdünk, gyakran „önállóskodunk”, próbálunk lépést tartani a korral …. és az önbecsülésünkkel. Nem mindig sikerül – elismerem. Na de – hogy ismét Vekerdy kedvenc kifejezését használjam – ha van ún. elég jó szülő, akkor lennie kell elég jó tanárnak is. Szerintem a magyar tanárok többsége lelkiismeretes, adott esetben többet beszélget a gyerekkel, mint a saját szülei. Arról Vekerdy is beszámol, hogy mi szülők inkább különórákra visszük a gyereket, vagy ilyen-olyan tárgyakat vásárolunk neki, csak minőségi, „semmit nem csinálós” időt nem töltünk eleget vele.

Nekem sokszor eszembe jutnak hajdan volt tanáraim, akik bizony számonkérték a tananyagot, és nem nagyon ismerték a szolgáltató típusú iskolát. Akkor ezt következetességnek hívtuk, és később ez a magatartás, mint minta a vérünkké vált. Félreértés ne essék: maga a tananyag már 3-4 év után is nehezen volt felidézhető, a minta, a dolgokhoz való hozzáállás viszont örökre bevésődött. Az is tény, hogy lényegesen többet játszottunk az udvaron, vagy társasoztunk a napköziben, és igen, apánk-anyánk nem cipelt minden délután különórákra, hétvégén játszóházba, azaz nem érezte úgy, hogy feltétlenül szórakoztatnia kell bennünket. Vekerdy tanár úr sem szerette a „programokat”, bőven elegendőnek tartotta az udvaron való sarazást, futkározást, bandázást, mert úgy gondolta, hogy ez „sokkal jobban meghagyja a gyereknek az önmagában való elmélyedés alapvetően fontos lehetőségét”, mint bármilyen „program”. Hiszen egy gondolat akkor kezd el élni, mikor lerúgom a cipőmet, lekuporodom egy sarokba, és bevackolom magam saját tűnődéseimbe.

Szóval én azt hiszem, hogy akár szülőként, akár pedagógusként Vekerdy Tamás megerősített abban, hogy elég jó szülő és elég jó pedagógus vagyok, és remélem, hogy a tanítványaim – ha a tananyagból nem is mindig, de – az emberi hozzáállásomból, a beszélgetős, kritikai szemléletet fejlesztő óráimból valamicskét továbbvisznek majdani felnőtt életükbe. És akkor Vekerdy tanár úr is elégedett lehet az égi katedrán, hogy mégsem élt hiába. Köszönjük, Tanár úr!

Bányai Petra

Fotó: Dr. Vekerdy Tamás Facebook-oldala