Egy tábornok, aki megjárta a balkáni és az iraki frontvonalakat

A Diósdi Német Hagyományőrző Egyesület január 11-én (pénteken) 17 órakor, a közösségi ház nagytermében rendezendő programjára dr. Isaszegi János ny. vezérőrnagyot (PhD), háborús hadműveleti szakértőt, c. egyetemi tanárt, a Zrínyi Kiadó vezetőjét hívta meg. A nyugállományú tábornok „Magyar katonák a nagyvilágban tegnap, ma és holnap” címmel tart – a diósdiak málenkij robotra hurcolásához, valamint az első világháború befejeződéséhez és a második világégés kitörésének évfordulójához is kötődő – előadást, mely után válaszol a résztvevők kérdéseire. Minden – nem csak klubtag – érdeklődőt szeretettel látnak a szervezők a programon. Isaszegi János ny. vezérőrnaggyal beszélgettünk indulásáról, katonai pályája állomásairól és jelenlegi munkájáról.

Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy Magyarország délkeleti csücskében, Mezőhegyesen született. A viharsarki általános iskolás évek alatt, a nagyszülői várakozások szerint, a papi pálya lehetősége foglalkoztatta. A makói középiskolás évek alatt először jogásznak készült, majd a budapesti „Közgázról” álmodozott, végül mégis a katonai pályát választotta. Négy évtizedes katonai szolgálata alatt közelről megismerte a jutai dombokat és a nyírteleki homokalapot éppúgy, mint a minisztériumi, vezérkari irodákat. Tanult idehaza és külföldön, Keleten és Nyugaton, koptatta az egyetemi iskolapadokat katonai és polgári intézményekben egyaránt.

Előadásokat tartott és tart ma is a világ számos országában. Személyes ismeretségen alapuló kapcsolata alakult ki missziós beosztásaival járó feladatai okán több ország állami, katonai és ipari vezetőivel. Becenevén, egyszerűen csak „Isa”-ként szólítják Ukrajnában, az USA-ban, Kazahsztánban, Japánban, Salvadorban, Spanyolországban és még vagy tucatnyi országban. Hadműveleti szakértőként otthonosan mozog tv- és rádióstúdiókban, de a napjainkban a Zrínyi Kiadó vezetőjeként is gyakran szerepel a médiában. Barátai és tisztelői szerint „igazi” katona, magával ragadó, dinamikus, nagy tudású, több nyelvet beszélő, világot látott katonaember. Azon magyar főtisztek, tábornokok egyike, akik a világ forrongó területein, vezető katonaként szolgálták a béke ügyét, elősegítették a lokális háborúk megszüntetését, a megteremtett béke fenntartását.

– Tábornok úr, ön már mezőhegyesi kisgyerekként is a katonai egyenruháról álmodozott? Milyen útravalót adott a szülői ház a későbbi katonai pályához?

– Általános iskolás koromban még igen gyakran és rendszeresen jártam templomba, beöltözött ministrálást végeztünk kis társainkkal együtt, az ezt megörökítő fényképeket őrzi a szülői album Mezőhegyesen. Az egyik szeretett nagymamám álmaiban és terveiben leendő kispapként szerepeltem, de az iskola 8. osztálya során másképp döntött az élet, s vége lett egy korszaknak. Az iskolában nem mindig voltam mintagyerek, s akkor még előfordult az „apád küldte csomag”, amit egyik másik tanárom rendesen alkalmazott, nevelési célzattal, talán sikeresen. A szülői ház a tanulás szeretetét, a szorgalmat és a kitartást, a jobbra és többre vágyást, a kötelességtudatot, a föld és a természet szeretetét, valamint a mások tiszteletét adta alapnak – de édesanyám szerint az apai nyakasságból is jutott, ezt nem tagadhatom. A fizikai állóképesség alapjait már akkor sikerült lerakni a sport és a mozgás szeretetével, ami a labdajátékoknál jelentkezett elsősorban, főleg a foci és a pingpong voltak a kedvencek. A családunkban a felmenőim között nem volt hivatásos katona, a testvéreim viszont rendesen leszolgálták a maguk teljes sorkatonai időszakát Szegeden és Kecskeméten. Egyikük sem dicsért meg, amikor megtudták, beöltözni készülök.

– Miért éppen Kijevben kezdte meg a katonai felsőfokú tanulmányait? Hogyan telt a hosszú, hatéves tanulmányi idő, hogyan bírta a kemény ukrán telet?

– Amikor a katonai főiskolára a jeles érettségivel jelentkeztem, a sikeres felvételi után kaptam egy elég ravasz kérdést, amit máig sem tudom, miért nem egyenesen kérdeztek meg: „Kimenne-e egy évre a Szovjetunióba tanulni?” Hazautaztam szüleimhez, megbeszéltük, s némi sírás és féltés után elengedtek. Csakhogy, amikor másnap visszatértünk a budapesti katonai kollégiumba a személyi beszélgetés folytatásához, ott azzal fogadtak, hogy nem egy, hanem hat évre kell elutazni Kijevbe… Hát, ez akkor nagyon keményen hangzott, főleg azzal a megkötéssel, hogy ezúttal már nincs lehetőségem megkérdezni a szüleimet. Igent mondtam, amiben a tanulás lehetőségén túl az is motivált, hogy itt nem nekem kellett „beruháznom”, hanem engem öltöztettek be. Jó tanulás esetére még szép ösztöndíjat is ígértek, amit meg is tartottak, szerencsére. A katonai tanintézettel nem volt baj, kiválóan végeztem el a katonai egyetemet, a kemény hideget is elég jól bírtam.

– A kiválóan végzett tisztek akkortájt maguk választhatták meg első szolgálati helyüket. Így történt ez az ön esetében is?

– Már a csapatgyakorlatra hazautazva Szeged, Szolnok, Kecskemét helyőrségeket jelöltem meg, azonban nem jött be az elképzelésem. Engem, a viharsarki katonát Jutára, a somogyi lankákra, Kaposvár mellé küldtek, az „Ismerd meg hazádat” mozgalom jegyében. Viszont bevallom, nagyon is megtetszett a táj, jó volt a jutai csapat, s a később repülőbalesetben meghalt Nádasi Frici bácsi is sokat segített a szakmai fejlődésemben. S a borospincés készültséget is itt ismerhettem meg, ami megalapozta a magyar bor szeretetét. Amikor már a friss főhadnagyi váll-lapokkal és világmegváltó tervekkel díszelegtem, s hozzászoktam a dunántúli dombok hangulatához, akkor valamelyik nagy embernek beugorhatott a kérésem az Alföldről, mert nemsokára módosítottak. A változatosság jegyében most Magyarország északkeleti csücske, Nyírtelek következett, mely helyőrségről, őszintén bevallva, azelőtt elég keveset hallottam.  Jöttek hát a szabolcsi évek, nyíregyházi lakással, sok-sok utazással, hiszen egy-egy szülőlátogatásos hazautazáshoz háromszor is át kellett szállni a vonaton. Őszintén mondom, megszerettem az akkoriban eléggé lesajnált országrészt, az ottani emberek igazán baráti természetét, a munkához való jó hozzáállásukat, a táj szépségét, tiszteltem a kitörési vágyukat. A nyírteleki bázison remek közösség volt, nagyon sok szakmai lehetőség, kulturális és sportprogram kínálkozott. Nyíregyháza pedig egy szépen fejlődő és jó hangulatú városként kellemes környezetet adott egy kezdő családnak s egy fiatal tisztnek.

 – Egy katonatiszt életében nem kevés időt, nyolc kerek esztendőt töltött itt.

– Ebben annak is része volt, hogy a munka mellett tanulni is engedtek, ez pedig nagy lehetőséget adott nekem is a kitörésre. Ezúttal egy civil egyetemet ismerhettem meg közelről, a miskolci nehéziparit, ahol szakmérnökként végeztem. Még Nyírtelekhez tartoztam, amikor már a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem lépett elő „céltanintézetté”, ahol a nemzetközi gazdasági kapcsolatok szakos szakközgazdászi végzettséghez, majd évekkel később, már budapesti beosztásomban az egyetemi doktori vizsgák sikere érdekében bővítettem ismereteimet.

– A vidéki élet után a fővárosba szólította a szolgálat. Könnyen ment a hivatali jellegű munkára történő váltás?

– Nem nagyon kellett az irodista élethez hozzászoknom, mert budapesti beosztásaimban is folytatódott a hosszú, évi átlagban 160 napos szolgálati távollét. Szerencsés voltam, ugyanis parancsnokaim, elöljáróim itt is támogatták a munka melletti tanulási kéréseimet, az egyetem melletti angolnyelv-tanulást, valamint engedélyezték a hazai és külföldi tanfolyamokon való részvételemet.

– Hamarosan újabb döntés előtt állt, felkérték a Hadiipari Hivatal vezetésére.

– … amire csak a másodszori hívás után mondtam igent, nyelvtanulási elfoglaltság miatt. Ekkor, 1994-ben kezdődött a honvédségben egy újabb reformfolyamat, ezért is örültem a felkérésnek.

– 1995 meghatározó esztendő az életében. A boszniai helyzet miatt ekkor indult be a boszniai az amerikaiak vezette NATO-gépezet, és önt összekötő tisztnek jelölték ki.  Hogyan lett az eredetileg néhány hónapos vezénylésből három év?

– Még 1994 decemberében, nagyon titkolózva, létrehoztak egy hattagú amerikai–magyar munkacsoportot: feladatunk az akkor még ENSZ-zászló alatt zajló UNPROFOR- békeműveletekbe, továbbá a volt Jugoszlávia területén zajló válság és háborúskodás megszüntetését szolgáló majdani műveletekbe való amerikai bekapcsolódás előkészítése volt. 1995. január 4-től több hónap munkával elkészítettünk egy olyan adatbázist, amely rendkívüli módon segítette a még az évben beindult IFOR- (Implementation Force – Megvalósító Erők; a daytoni békemegállapodás megvalósítására létrejött erőket nevezték így) műveletekhez az amerikai és más nemzetközi erők felvonulását, állomásoztatását és tevékenységét Magyarországon, Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában. A munka során szoros személyes munkakapcsolatom alakult ki vezető amerikai tábornokokkal és diplomatákkal. Amikor 1995 őszén az amerikai erők főparancsnoksága magyar összekötő tábornokot vagy főtisztet keresett a főparancsnok, J. Abrams tábornok mellé, kézenfekvő volt a személyem. A vezénylésem a USAREUR FWD HQ (US Army Europe, Forward HQ) előretolt főparancsnokságra először félévre szólt. Végül is három év IFOR/SFOR-tevékenységet jelentett számomra, idehaza Taszár–Kaposvár–Kaposújlak–Juta térségében, míg délen Horvátország és Bosznia-Hercegovina szép tájainak és lepusztított falvainak látványával, évi 150 ezer kilométer autózással, valamint helikopterezéssel. Rengeteget tanultam a műveletek során a 31 ország katonái mellett. Büszke voltam és vagyok ma is mindarra, amit az IFOR/SFOR/EUFOR-erők magyar missziós katonái Boszniában tettek. Katonatársaim 1996–2002 között a műszaki egység katonáiként, valamint törzstisztekként szolgáltak, míg 2002–2004-ig katonai rendfenntartó egységként tevékenykedtek, valamint szállító alegységként dolgoztak Bosznia útjain. 2004 óta az EU-vezetésű erőkben szolgálnak magyar katonák, a Bosznia-Hercegovina békés újjáépítéséhez szükséges stabilitás biztosításához járulnak hozzá a helyi biztonsági erők kiképzésével.

– A következő meghatározó életszakasz kezdete a 2000-re évek első dekádjára, az iraki háború lezárulásának időszakára tehető. Ön egyik meghatározó parancsnoka lehetett a bagdadi főparancsnokságon szolgáló nemzetközi törzsnek. Hogyan került ki 2003 nyarán Irakba, mi késztette arra, hogy belevágjon ebbe az újabb misszióba?

– Az Irakban zajló eseményekről hivatalból volt tudomásom, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Hadműveleti Központ parancsnokaként rálátásom volt a háborút megelőző fejleményekre, a 2003. márciustól beindult hadműveletek alakulására. Az állami és katonai vezetés részére naponta elkészítettük a várható műveletek előrejelzését és a megtörtént események értékelését. Amikor a háború hivatalos befejeződése (2003. május 1.) után az USA vezetése felkérte a nemzeteket, hogy az iraki stabilizáció megteremtéséhez a koalíció tagjaként csapatképességekkel járuljanak hozzá, vélelmeztem, hogy Magyarország is csatlakozni fog a floridai Tampában lévő US CENTCOM Parancsnokság által irányított iraki biztonsági, stabilizációs műveletekhez. Így is történt, az Országgyűlés egy 300 fős kontingens Irakba küldéséről döntött. Ennek részeként 2003 augusztusában a 292 fős MH Szállító Zászlóalj települt a történelmi Babilon tartományhoz tartozó al-Hillah városban lévő Camp Charlie bázisra, 7 fő pedig törzstisztként kezdte meg tevékenységét az Többnemzeti Közép-Dél Hadosztály (MND-CS) babiloni parancsnokságán. Egy névre szóló kikérő alapján Bagdadba, a Többnemzeti Összhaderőnemi Erők Hadműveleti Főparancsnokságára (CJTF-7 HQ) kerültem, nyolc vezető tábornok, hat amerikai és egy brit mellé. Ez nagy megtiszteltetés volt a Magyar Honvédség részére, s egyúttal egy határtalan nagy lehetőség és szakmai kihívás egy magyar katonának. Első kézből követtem a valós háborús hadműveleti tevékenységet és részt vettem a Koalíciós Erők hadműveleti főcsoportfőnökének helyetteseként, később a koalíciós hadműveletek főnökeként, majd a misszióm utolsó szakaszában két hónapon át a főparancsnok stratégiai koalíciós helyetteseként. Voltam ugyan más misszióban évekkel korábban, de egyrészt a környezet, másrészt a valós háborús helyzet átélt eseményei miatt ez a misszió nem volt hasonlítható az eddigi tevékenységemhez.

– Milyen konkrét feladatai voltak iraki szolgálata idején?

– Az OIF Iraki Szabadság Hadműveletben résztvevő 157 ezres koalíciós haderőt Bagdadból irányító főparancsnokságon szolgálva rendesen megismerhettem a hadszínteret, az ellenséget és a koalíciós erők képességeit is. Rendszeresen Irak különböző helyszínein egyeztettem a parancsnokokkal, esetenként járőröztem a katonákkal, segítettem rendezni a hadműveletek tervezése és végrehajtása során előforduló nemzeti és nemzetközi problémákat, közvetlen kapcsolatot tartva ezért a koalíciós országok katonai vezetőivel is.

Irak, sajnos, 2014–2015-ben megint a nemzetközi figyelem középpontjába került. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által 2014–2015-ben Szíriában és Irakban elkövetett területfoglalások és embertelenségek, valamint az Iszlám Államra való utalásokkal világszerte végrehajtott véres cselekmények okán – az iraki kormány kezdeményezésére és az ENSZ felkérésére – az USA vezetésével nemzetközi koalíció szervezése kezdődött meg Irak területén végrehajtandó, a terrorszervezet elleni katonai összhaderőnemi fellépés érdekében. Magyarország kormánya kezdeményezte országgyűlési határozat elfogadását az Iszlám Állam elleni észak-iraki, „Kurdisztán” Autonóm Területen induló koalíciós hadműveletekben való magyar katonai szerepvállalásról. A határozati javaslat 150 fős (váltási időszakban 300 fős) magyar katonai kontingens műveleti részvételéről szólt, az észak-iraki Erbil (Irbil) város melletti koalíciós bázison tevékenykedve.

– Vezérőrnagy úr, aktív katonai pályája utolsó időszakában a katonai oktatás-képzés feladataiból is kivette a részét.

– Így igaz, 2007 februárjában a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnöke 2007 februárjában bízott meg azzal a feladattal, hogy vezessem a szentendrei központi kiképző bázis létrehozásával kapcsolatos előkészítő munkát, majd kinevezett a Magyar Honvédség életében meghatározó – kiképzéssel, át- és továbbképzésekkel foglalkozó – szervezet élére. Egyúttal miniszteri felhatalmazás alapján gyakoroltam a szolgálati elöljárói jogkört is a szentendrei, MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola felett.  2007. július 1-jével foglaltam el új beosztásomat, amelyben bázisparancsnokként feleltem a szerződéses legénységi állományú katonák, valamint a tiszt- és tiszthelyettes-hallgatók alapkiképzéséért, továbbá a tiszthelyettesek alap-, kiegészítő-, szakmai-, vezetői-, cél- és nyelvi felkészítéséért, oktatásáért, kiképzéséért. Csapattársaimmal együtt igyekeztem elkötelezetten élő és szolgáló, profin gondolkozó, bevethető katonákat nevelni a fiatalokból, erősíteni a közös teherviselés elvét-gyakorlatát és fejlődésigényét a már huzamosabb ideje a honvédségben szolgálóknál, egyúttal aktív toborzást folytatva a kistérségben. Rend, fegyelem, bajtársiasság – ezek voltak akkor is az iránymutatóim a katonatársaim számára is.

– A szolgálat – akkori törvények szerinti – felső korhatárának elérésekor, 2010-ben szolgálati nyugállományba helyezték, ám az egyenruhás világtól nem vált meg. 2010 novemberében egy új szakterületre sodorta az élet, azóta vezeti a HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Nonprofit Kft. Könyv- és kiadványszerkesztőségét, régi-új megnevezésével a Zrínyi Kiadót.

– Valóban, könyvkiadással, legalábbis hivatásszerűen, katonai pályám során még nem foglalkoztam. Viszonylag rövid idő alatt sikerült elsajátítanom a kiadói szakma alapjait, így nem volt akadálya annak, hogy – korábbi katonai-szakmai tapasztalataimra is támaszkodva – munkatársaimmal együtt megfeleljünk a tulajdonos, a Honvédelmi Minisztérium mind nagyobb elvárásainak, valamint olvasótáborunk igényeinek. Az elmúlt nyolc évben több száz könyv és közel harminc féle kiadvány, folyóirat, periodika jelent meg kiadónk gondozásában. A tárca vezetői elismerően nyilatkoznak a kiadói műhely, szerzőink, lektoraink, szerkesztőink, nyomdászaink munkájáról. A szakmai szervezetek értékelését pedig jól kifejezik azok a díjak, melyeket könyveink érdemeltek ki.

Kiss Zoltán

A fotók az interjúalany archívumából valók.