A kereszténység legnagyobb ünnepe a húsvét, amikor a feltámadt Krisztusra való emlékezésen túl a tavaszt, a megújulást is ünnepeljük. A húsvéthoz számos népszokás is kötődik, ezeket adta közre Görögné Horváth Katalin 2007-ben megjelent írásában.

Képeslap 1949-ből

Milyen szokásokat követtek eleink?

Az 1910–20-as évekről mesél (a nyáron századik életévébe lépő) Magos Béla bácsi:

„Abban az időben még nem voltak csokoládéfigurák, nem ismertük a tojásfestéket. A gyermekek ajándéka a hagymahéjjal barnára, és különböző füvek leveleivel mintásra festett főtt tojások voltak. Majd minden ház udvarában tartottak háziállatokat. Szüleink ezek óljaiba, széna közé, bokrok alá dugták a tojásokat, mi pedig vasárnap reggel lázas izgalommal kerestük az ajándékokat. A hétfői locsolkodás már akkor is dívott. A kisfiúk néhány fillérért verset mondva locsoltak (persze, csak szagos vízzel, nem márkás kölnivel). A legények, férfiak locsolkodását minden háznál néhány korty ital nyugtázta.”

Húsvétvasárnap nagy eseménye volt a locsolóbál. Denkinger Mariska néni emlékezik az 1930-as évekre:

„Évről-évre ellátogatott Diósdra a 14 tagú budaörsi rezesbanda. Az Apponyi utca felső végénél, a hídnál kezdtek játszani. Onnan zeneszó mellett vonultak Schober Mihály vagy Wéber József vendéglőjéhez. Amolyan hívogató gyanánt szolgált az utcahosszat hallható polka. Ezek a táncmulatságok szolgáltak ismerkedésre, új ruhák bemutatására, vidám, önfeledt kikapcsolódásra. A későbbi években diósdi zenekarok játszottak a bálokon. A zene, a tánc reggelig tartott. A legények szinte onnan indultak locsolkodni.”

Diósdi gyerekek jelmezben

Az 1900-as évek második felében megjelentek a csokoládéfigurák. Sok gyerek élménye lett az élő nyuszi, a csibeajándék. E szokások máig is megmaradtak. Matyókné Erzsi (aki nem született diósdi) így írja le szülőfaluja húsvéti eseményeit:

„Hétfőn, kora reggel ünneplőbe öltözött fiúcskák, rokonok, osztálytársak, ismerősök jöttek, kettes-hármas csoportokba verődve. Versmondás, locsolkodás után süteménnyel, szörppel kínáltuk őket, majd saját festésű piros tojást kaptak. Gomblyukukba egy-egy szál virágot tűztem. Nagy öröm volt mindannyiunknak – mintha a sokaság lett volna a fokmérője a lány, a ház megítélésének. Néhány év múlva már legények érkeztek szalagos biciklikkel, pántlikás lovakkal. Harmonikaszó mellett, nótázva tértek be az udvarunkba.”

Húsvéti üdvözlőlap 1930-ból

Hogyan ünnepelnek német barátaink?

Hähnleinban bevett szokás, hogy a gyerekek virágvasárnap meglátogatják rokonaikat, tőlük barkacsokrot kapva térnek haza. A templomi barkaszentelés náluk is megtalálható. Az alsbachiak (mivel kevés barka terem azon a tájon) gyakran egyéb bokorágakat szenteltetnek fel, s akinek van otthon feszülete, mellétűzi.

Húsvétvasárnapra virradóra a szülők élő vagy műmohából fészket készítenek, tarkára festett főtt tojásokat, édességeket, apró ajándékokat raknak bele, s elrejtik a kiskertben vagy a lakásban. A gyerekek épp olyan izgalommal keresik, mint nálunk.

Érdekességként írták barátaink: a szomszéd községben, Seeheimben tradíció, hogy az asszonyok kifújt, tarkára festett tojásokból hatalmas koronát készítenek, és a műemlék városháza előtt felállítják. Ez minden évben vonzó látványosság helybelieknek és odalátogatóknak egyaránt.

Görögné Horváth Katalin

(Diósdi Krónika, 2007. április)

Fotók: diosdfa.hu

Borítókép: Pixabay