„Most van szükség minden erődre! A rémálom véget érhetett volna, amikor végre megmenekült az őrült karmai közül. Ám ez csak a történet kezdete volt… Lizzy Gardner mindössze tizenhét éves volt, amikor elrabolta a Pókemberként ismert pszichopata sorozatgyilkos, aki rémületben tartotta kaliforniai szülővárosát. Lizzy a puszta életét mentette több hónapi fogság és kínzás után – a Pókember viszont nyomtalanul eltűnt. Ha Lizzy azt hitte, hogy a bűnöző ezzel elfeledkezik róla, óriásit tévedett. Tizennégy évvel később a lány sikeres magánnyomozó és önvédelmi oktató. Bűntudat gyötri, amiért ő az egyetlen túlélő, és arra teszi fel az életét, hogy másokat megvédjen az általa elszenvedett borzalmaktól. Ám épp amikor visszatér életébe régi szerelme, egyetlen telefonhívással tör rá a múlt iszonyata: a Pókember visszatért, és ezúttal nem fogja őt futni hagyni. Így kezdődik a dermesztő macska-egér játék, a bosszúszomjas hajtóvadászat, amelyből csak az egyikük kerülhet ki élve.”
Ó, igen, dermesztő, az biztos. Készüljünk fel, minden mindennel és mindenkivel összefügg ebben a könyvben. Minden leírt betűnek jelentősége van. Csak erős idegzetűeknek ajánlom, persze pókok is vannak benne, de az a legkevesebb.
Adott egy érző szívű, kedves lány. Milyen is lehetne (alapvetően) egy 17 éves? Azután megtörténik vele a szörnyűség, és az ő naiv, fiatal lelke mindent magára vállal. Mindenkivel együttérez. Mindenkit sajnál. És ebből másfél évtized múltán sem képes kilábalni, de nem hibáztathatjuk ezért.
Szörnyen izgalmas a könyv, szabályosan drukkolunk a jóknak, és próbáljuk megtalálni a rosszat, aki az utolsó két oldalon – igazodva a könyv tűpontos megírásához – stílszerűen bűnhődik meg/győz a főszereplő felett ismét (el kell olvasni!).
Van benne néhány meseszerű szereplő, akikre azt mondjuk: hát ennyire jó emberek nincsenek, de mivel a könyv olyan sötét hangulatú, inkább elhisszük, hogy ellensúlyozza azt a sok rosszat, amivel olvasáskor szembesülünk.
A gonosszal nem akarunk együttérezni, természetesen, mégis felvet bennünk bizonyos kérdéseket, rengeteg a „mi lett volna, ha?”; illetve közvetve felszólít minket a könyv, hogy jobban figyeljünk oda, vigyázzunk gyermekeinkre, sőt barátainkra is. Mert a pszichopaták köztünk élnek, de a regény szerint nagy részüket mi: a családja, a barátai tesszük azzá.
Mi lett volna, ha a szülők nem utaznak el? Mi lett volna, ha egy fiatal lány nem sétál haza éjnek évadján? Mi lett volna, ha évekig tartó huzavona helyett megbízunk a másikban, már az elejétől?
És a legfontosabb kérdés: mi lett volna, ha nem nevetjük ki a másik érzéseit?
Ács Judit
T. R. Ragan: A pók fogságában (thriller)
Borítókép: Unsplash
Címkék: Könyvajánló
