Diósd népessége az első hivatalos adatrögzítés óta folyamatosan nő. Mára az itt élők száma meghaladja a 10 600 főt. A létszámnövekedés egyik forrását a fővárost elhagyók, míg a másikat a vidékről ideköltözők jelentik.
A hvg.hu-n megjelent elemzés szerint három éve folyamatosan csökken Budapest lélekszáma: 2016–2017-ben 3-3 ezerrel, tavaly csaknem 6 ezerrel többen hagyták el a fővárost, mint ahányan beköltöztek oda. A kiköltözők többsége hagyományosan a központi agglomerációban kezd új életet; az e körbe tartozó 80 településen másfél évtizede 738 ezren, tavaly már több mint 850 ezren éltek.
Az első nagy elvándorlási hullám1993-tól 2005-ig tartott, akkor 2,017 millióról 1,696 millióra esett vissza a főváros népessége. Ezt követően szolid visszaáramlás tapasztalható, majd 2016-tól ismételten megnőtt a Budapestet elhagyók száma.
A főváros területénél négyszerte nagyobb elővárosi gyűrűn belül újabban 6 térséget különböztetnek meg, közülük a legnépesebb s legnagyobb népsűrűségű déli szektor lélekszáma emelkedett ebben az évtizedben is a legnagyobb mértékben. Miközben Magyarország számos távoli vidéke egyre inkább kiürül, Érd–Szigetszentmiklós térségében a 2010-es években 8 százalékkal gyarapodott a népesség. Az 1990-ben 43 ezer lakosú Érdet így már 70 ezren lakják, ehhez képest Salgótarján lélekszáma ugyanezen időszak alatt 48 ezerről 34 ezerre, Hódmezővásárhelyé 51 ezerről 41 ezerre zuhant.
A nepesseg.com portál adatai szerint Diósd népessége 1949-ig évi 1% alatti mértékben bővült. 1870-ben 789-en, 1910-ben 896-an, 1930-ban 1047-en, 1950-ben 1160-an lakták a települést. Innentől jelentősen felgyorsult a lakosságszám-emelkedés üteme. A csúcsidőszak 1990–2001 (4,1%), valamint 2001–2011 között (4,54%) volt. 1990-ben 3719-en, 2001-ben 5785-en, 2011-ben 9056-an laktak itt. A lakosságszám 2017-ben haladta meg a 10 000 főt; ma több mint 10 600-an élnek az időközben városi rangot nyert településen.
A fővárosi agglomeráció fél évszázaddal ezelőtt nem volt akkora, mint jelenleg. Az 1970-es évek elején még csak a 10–15 kilométeres távolságon belüli 45 helységet sorolták a szóban forgó övezethez. Újabban viszont már a Lánchídtól 35 kilométeres távolságra eső Vác is az átlőtt körte formájú térséghez tartozik.
A hvg.hu írása szerint egyre kisebb helyen koncentrálódik az emberek egyre nagyobb tömege. 1990-ben a népesség 25 százaléka tömörült az ország középső, nem egészen 3 százalékán. Jelenleg e területen – szám szerint 2358 négyzetkilométeren – 2,6 milliónyian élnek. Vagyis az ország lakosságnak már közel a 27 százaléka.
K. Z.
Forrás: hvg.hu; nepesseg.com
Fotó: Facebook/Mosolygó László
Címkék: agglomeráció, Diósd