Innen fújt a szél

Innen fújt a szél

Igen kellemetlen szag terjengett a múlt hét második felében az agglomeráció déli, nyugati és északi településein, köztük Diósdon is. A Országos Meteorológiai Szolgálattól a helyi polgármestereken át a Pest Megyei Kormányhivatalig számos szervezet és személy nyilatkozott az ügyben.

Budaörs polgármestere először saját településén nézetett körbe, de aztán úgy vélte, hogy Zsámbékról érkezett a szag. A zsámbéki polgármester cáfolta ezt, ő egy gyermelyi, csirketartással foglalkozó vállalkozást gyanított a háttérben. A gyermelyiek szerint a csirkeürüléknek nem ilyen a szaga, ami érezhető, az tömény fekáliaszag. A Fővárosi Csatornázási Művek is ellenőrizte a csatornahálózatot, és megállapították, hogy a közcsatornarendszerrel egészen biztosan nincs összefüggésben a szaghatás.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a bejelentések alapján, valamint az általa elvégzett modellszámítások eredményét felhasználva készített egy ábrát, melyen pirossal jelölték meg a legvalószínűbb forrásterületet.

Mára – miként több lap, köztük a budapestkornyeke.hu portál is megírta – kiderült, hogy a szagot az Óbarok, Alcsút, Felcsút és Bodmér körüli földekről hozta a szél. Kompozit trágya lehetett a bűz forrása. A térségben nagy területen tangazdaságot alakítanak ki, és ehhez híg trágyát spriccelnek szét. Állítólag augusztusban ezt még 7-8 alkalommal megismétlik. Azaz lehetnek még olyan napok a hónap során, amikor – amennyiben ennek „kedvez” a széljárás –, ismét érezhetjük a kellemetlen szagot.

K. Z. 

Kiemelt kép: pixabay.com

Illusztráció: OMSZ