A közel három évvel ezelőtt indult midio.hu-t rendszeresen megtisztelik ismert alkotók első közlésű munkáikkal. Ezúttal Fábián István (1953) költő, grafikus küldött két verset portálunknak.

Fábián István

 

Fábián István:

Gyerekkor

 

Mint zizegve fölborult bogarak:

csapkodó kezeim vésik az elhagyott eget,

fekszem a fölmagzott fűben hanyatt.

Felhőkre írok, írom, ami még megmaradt,

 

ha bármi ittmaradt abból a bámész korból.

Vagyok a hátán, gazok közt álmodó gyerek,

vagyok a rét, sáros folyó, vagyok a lent,

ki álmodott odafönteket nézeget.

 

Fekszem kiterítve, bárányok lépnek kezemre,

tenyeremben sárból szakadó lepkék.

A teremtő gömbölyödik fölnyílt szememre,

 

alszik kedvesen, magyarázattá felejtett emlék.

Pók szövi bábbá az időkben forgó bogarat.

Lehetnék, aki vagyok. Aki mindvégig ittmaradt.

 

Fábián István: Balanszt

 

Palimpszeszt

            (folyóparti séta)

 

Messzi hegedűszó

az estébe merült vizek felett:

milyen illatos

az elfogyó rétek csendje!

 

Gazos kútban úszik

a lassan forgó ég csillagtalan.

Odafent lomha üresség mozdul,

századok óta holdtalan.

 

A kút alján aranyszín tükör,

fényében béka álmodik,

álmodó szeme húnyva van.

A Hold helyett holdként tündököl.

 

A kettéhajló tájon

hanyatt fekszik a holnap,

félve moccan, csak ne fájjon:

ebbe az éjbe bárki behatolhat.

 

Át és átírja az eső a folyóra

karcolt sok ákombák jelet

Nem verset írni: írni.

Szebb az eső, mint a képzelet.

 

midio.hu

A közölt grafikák a szerző munkái