A közel három évvel ezelőtt indult midio.hu-t rendszeresen megtisztelik ismert alkotók első közlésű munkáikkal. Ezúttal Fábián István (1953) költő, grafikus küldött két verset portálunknak.

Fábián István
Fábián István:
Gyerekkor
Mint zizegve fölborult bogarak:
csapkodó kezeim vésik az elhagyott eget,
fekszem a fölmagzott fűben hanyatt.
Felhőkre írok, írom, ami még megmaradt,
ha bármi ittmaradt abból a bámész korból.
Vagyok a hátán, gazok közt álmodó gyerek,
vagyok a rét, sáros folyó, vagyok a lent,
ki álmodott odafönteket nézeget.
Fekszem kiterítve, bárányok lépnek kezemre,
tenyeremben sárból szakadó lepkék.
A teremtő gömbölyödik fölnyílt szememre,
alszik kedvesen, magyarázattá felejtett emlék.
Pók szövi bábbá az időkben forgó bogarat.
Lehetnék, aki vagyok. Aki mindvégig ittmaradt.

Fábián István: Balanszt
Palimpszeszt
(folyóparti séta)
Messzi hegedűszó
az estébe merült vizek felett:
milyen illatos
az elfogyó rétek csendje!
Gazos kútban úszik
a lassan forgó ég csillagtalan.
Odafent lomha üresség mozdul,
századok óta holdtalan.
A kút alján aranyszín tükör,
fényében béka álmodik,
álmodó szeme húnyva van.
A Hold helyett holdként tündököl.
A kettéhajló tájon
hanyatt fekszik a holnap,
félve moccan, csak ne fájjon:
ebbe az éjbe bárki behatolhat.
Át és átírja az eső a folyóra
karcolt sok ákombák jelet
Nem verset írni: írni.
Szebb az eső, mint a képzelet.
midio.hu
A közölt grafikák a szerző munkái
Címkék: Fábián István, grafikák, versek