A közel három évvel ezelőtt indult midio.hu-t rendszeresen megtisztelik ismert alkotók első közlésű munkáikkal. Ezúttal Fábián István (1953) költő, grafikus küldött két verset portálunknak.
Fábián István:
Gyerekkor
Mint zizegve fölborult bogarak:
csapkodó kezeim vésik az elhagyott eget,
fekszem a fölmagzott fűben hanyatt.
Felhőkre írok, írom, ami még megmaradt,
ha bármi ittmaradt abból a bámész korból.
Vagyok a hátán, gazok közt álmodó gyerek,
vagyok a rét, sáros folyó, vagyok a lent,
ki álmodott odafönteket nézeget.
Fekszem kiterítve, bárányok lépnek kezemre,
tenyeremben sárból szakadó lepkék.
A teremtő gömbölyödik fölnyílt szememre,
alszik kedvesen, magyarázattá felejtett emlék.
Pók szövi bábbá az időkben forgó bogarat.
Lehetnék, aki vagyok. Aki mindvégig ittmaradt.
Palimpszeszt
(folyóparti séta)
Messzi hegedűszó
az estébe merült vizek felett:
milyen illatos
az elfogyó rétek csendje!
Gazos kútban úszik
a lassan forgó ég csillagtalan.
Odafent lomha üresség mozdul,
századok óta holdtalan.
A kút alján aranyszín tükör,
fényében béka álmodik,
álmodó szeme húnyva van.
A Hold helyett holdként tündököl.
A kettéhajló tájon
hanyatt fekszik a holnap,
félve moccan, csak ne fájjon:
ebbe az éjbe bárki behatolhat.
Át és átírja az eső a folyóra
karcolt sok ákombák jelet
Nem verset írni: írni.
Szebb az eső, mint a képzelet.
midio.hu
A közölt grafikák a szerző munkái
Címkék: Fábián István, grafikák, versek