Ha valaki régente megkérdezte volna, melyik mezőgazdasági munkán venne részt legszívesebben egy gyermek vagy felnőtt, bizonyára mindenki a szőlőszüretet választotta volna. Nem lehetett kétség, hogy az ezernyi tréfával, dallal, cigányzenével, birkapaprikással és termést ízleléssel, csemegézéssel ellenőrző víg csapatban bárki szívesen forgolódott. Madarassy László Magyar szüreti szokások című tanulmányában országos körképet adott erről az Etnographia (Népélet) 1929-es évfolyamában, melyből két részletet tárunk most az olvasó elé.
Szüreti tréfa
Azt, hogy egy szörnyű tett miképpen mosolyogtathatja meg a kései utókort, Jókai Mór, a nagy nemzeti mesemondó mutatta be az Üstökös 1863. augusztus 22-i számában Eredeti szüreti tréfa címmel.
„A nemrég múlt boldogabb évtizedek egyikében egy szüreti napon a Komárom alatt elhaladó gőzös utasai sajátságos meglepetésben részesültek. A szigettel szemközti monostori szőlőhegyen egy csoport férfi küzdött kemény viadalban, kardok villogtak a tusázók fejei fölött, közbe puska, pisztoly roppant; végre ketten a harcolók közül a túlnyomó erő által leverettek, s azokat a győztesek nagy diadalkiáltással hajították alá a meredek hegyoromról, a gőzhajó személyzetének láttára s még azután is, hogy lefelé hengeredtek puskával lövöldöztek utánuk, míg csak mind a kettő mozdulatlanul el nem terült.
Hallatlan eset volt ez! Embergyilkolás, ilyen fényes nappal… Ezt nem lehet így elnézni! A gőzös kapitánya rögtön visszafordult a hajóval és újból kikötött a komáromi révben s még két tekintélyes utast véve maga mellé tanúképpen, sietett velük a megyeházára, feljelenteni e vakmerő gyilkosságot.
A szolgabíró, akinek ez esetet elpanaszlá, váltig biztatta, hogy ne ügyeljen arra, amit a szüretelő emberek csinálnak, mulattak azok, jobb lesz, utazzék tovább, mert elkésik; de a kapitány és az utazók nem tágítottak, […] a szolgabíró utóbb is kénytelen volt befogatni, s egy hajdút maga mellé véve, áthajtatni a merénylet kipuhatolására.
Este lett, mire onnan visszakerült; a gőzhajó azalatt várt az állomásán.
– Mondtam! – szólt a borzalmas kifejlést váróknak, megérkezve nagy porosan; – hogy nagyszerű felsülés lesz belőle. […] N. N. bácsi, a város legtréfásabb embere, fogadott, hogy mai nap olyan szüretet rendez, hogy még a gőzhajó is megáll neki. Tavaly, hogy a várerődítés miatt a régi kálvária épületét lerontották, a szobrok profánus részét, mint a római liktorokat elkótyavetyélték; N. N. bácsi megvett belőlük kettőt; most azokat öltöztette fel ellenségnek: ezek voltak; akiket agyonverve és a meredélyen lehengerítve látni méltóztatott. Ő megnyerte a fogadást, uraságtok pedig utazhatnak tovább.”
A szőlő és a repce, avagy a termés minősítése
Úgy gondolhatnánk, e két terménynek nem sok köze lehet egymáshoz, de nem így van, ha ismét Jókait idézzük az Üstökös 1874. április 11-i számából, ahol egy kasznár a lányairól töpreng.
„Zelinda kisasszony olyan, mint az aszú szőlő: mentül későbben szüretelik le, annál jobb bor lesz belőle; s mentül tovább tartogatják, még annál jobb bor lesz belőle; várni lehet vele jóra való vevőre, aki megadja az árát.
Ámde Mirabella kisasszony olyan, mint a repce: azzal nem szabad sokat várni; ha egészen megérik, elpörög; ha sebesen be nem takarják, rájön egy eső, megfülled; ha mingyárt nem jön érte a vevő, megdohosodik; azt hát hirtelen levágni, behordani, elcsépelni, eladni s hálát adni az Istennek, mikor már nincsen a raktárban.”
Dr. Töttős Gábor
midio.hu
Illusztrációk: Facebook
(Az írás teljes terjedelmében az Agrofórum című lapban jelenik meg.)
Címkék: derű, régen, Szüret
