1996-ban a korszakkal foglalkozó történészek, a magyar–osztrák kétoldalú kapcsolatok alakításában egykoron aktív katonadiplomaták segítségével és ajánlásával jutottam el Ausztriába az 1956-os események résztvevőihez, akik képet adtak a magyarországi forradalom kitörése után a határon és annak térségében történtekről. Az összegyűjtött anyagból egy nagyobb lélegzetű cikket írtam, melynek most néhány részletét adom közre.
Oberst Nicolaus Horváth, azaz Horváth Miklós ezredes, a bécsújhelyi katonai akadémia tanára 1956 októberében tiszti iskolásként vett részt az eseményekben. Az ezredes elmondta, hogy október 24-én a szögesdrót egy részét már lebontották. A magyar katonák piros-fehér-zöld szalagot hordtak a karjukon, sapkájukról letépték a sapkarózsát. Az osztrák katonák nem tudtak magyarul, a magyarok nem beszéltek németül – az illetékesek ügyeltek arra, hogy a nyugati határra a keleti országrészből, a román határ mellől hívjanak be fiatalokat –, így egyszerű katonai jelekkel kommunikáltak: „Mi cigarettát adtunk nekik, ők borral kínáltak. Valamennyi bajtársam nevében mondhatom: szívünk a magyarokért dobogott.”
Horváth Miklós ismeretei szerint a határbiztosítás időszakában nem voltak nagyobb incidensek, kisebb események viszont sűrűn előfordultak. Az oroszok gyakran egészen a határig üldözték a menekülőket, s arra is volt példa, hogy még akkor is tüzeltek rájuk, amikor ők már átlépték a magyar határt. Ilyen incidens történt november 11-én Heiligenkreuznál, 12-én Rechnitznél és Luisingnál, 15-én Boschendorfnál, valamint 24-én Neckenmarktnál.
November 23-án volt egy érdekes esemény, melynek híre a világsajtót is bejárta: egy svájci férfi – ügyet sem vetve semmire – milicegyenruhában, felfegyverezve lépte át a magyar határt azzal a céllal, hogy részt vegyen a szabadságharcban. Amikor aztán dolgavégezetlenül visszatért, az osztrák csendőrség feltartóztatta.
Horváth ezredes elmondta: gyakran fordultak elő szívszorító, megindító események is. Ezek között említette a soproni egyetemisták történetét. „Mintegy harminc soproni felfegyverzett egyetemistát az oroszok a határra szorítottak. A fiatalok átlépték a határt, hogy aztán más irányból visszatérve folytassák a harcot. Mi, osztrák katonák, mélységesen egyetértettünk a magyarokkal, de parancsunk volt rá, hogy a fegyvert el kell venni. Fel voltak háborodva, többen sírtak. Egyszerűen nem akarták megérteni, hogy lélekben velük vagyunk, de a törvény az törvény. Nagy részük visszament, fegyverrel. Részünkről ez nem volt teljesen szabályos eljárás, hiszen mintegy 300 méter mélységben osztrák területen voltak.”
Megbízható adatok szerint Ausztriába 1956–1957-ben 181 000 magyar menekült érkezett. A legtöbben novemberben lépték át a magyar–osztrák határt: szám szerint 113 800 menekült. Túlnyomó többségük hamarosan elhagyta Ausztriát, mivel az osztrákok képtelenek voltak ilyen sok embert befogadni.
Ausztria kormánya és lakossága tiszteletet parancsoló módon oldotta meg a magyarok befogadásának ügyét. Tette ezt az ország egy olyan időszakban, amikor alig egy éve élvezte szuverenitását, és gazdasági viszonyai még erősen magukon viselték a háborús megpróbáltatások nyomait.
Kiss Zoltán
Képünkön: Magyar menekülők 1956 októberében (Fotó: pestisrácok.hu)
