Sportbaráti találkozót rendeznek november 23-án (szombaton) 16 órától a Diósd Sportközpontban, melyre minden mai és egykori sportolót és szurkolót szeretettel várnak a szervezők. A Diósdi Torna Club régmúltjára Görögné Horváth Katalin helytörténeti kutató korábbi írásával emlékeztünk. Az évforduló kapcsán joggal merül fel a kérdés: mi a helyzet a patinás klub háza táján napjainkban?

Mint a közvélemény előtt ismert, a 7-es főút melletti futballpálya értékesítése után új sportcentrumot hozott létre az önkormányzat, melyet 2008-ban-ban avattak fel.

Zsíros kenyeres bankett, valamikor a 90-es évek elején

Még ugyanebben az évben leköszönt a klub vezetése, Kapuvári László elnök, valamint Bogó László ügyvezető átadta a stafétabotot a következő vezetőség tagjainak. A spotklub tagsága Hisnyay-Heinzelmann Bélát választotta meg elnöknek.

Egyesületi taggyűlés, még a régi klubházban

A DTC első csapata ebben az időszakban egészen magasra, az NB III-as szintig jutott. 2012-től 2016 tavaszáig, a Szigetszentmiklós fiókegyesületeként az NB III Duna csoportjában szerepelt. Ezt követően megszakadt a két egyesület kapcsolata, aminek nyomán – a külső finanszírozás elapadásával – az NB III-as csapat megszűnt.

Tombolasorsolás egy jótékonysági sportbálon

Az egyesületi formában, köszhasznú szervezetként működő klub elnöke a mostani helyzettel kapcsolatban elmondta: jelenleg egy szakosztálya van az egyesületnek, a labdarúgó-szakosztály. Közel 300 sportoló rúgja a bőrt a különböző korosztályos csapatokban (U7, U9, U11, U13, U14, U15, U17, U19, felnőtt férfi (Pest megye III), női, öregfiúk, Old Boys és utánpótlás futsal-csapatokban).

Az utánpótláskorú, országos versenyeken részt vevő sportolói létszám 2015-tól folyamatosan emelkedik. Az alsóbb, ún. Grassroots és a Bozsik-korosztályok teljesek, a felsőbb, U14, U15, U17, U19 létszáma is jelentősen nőtt 2015-től. 2015–2016-ban kb. 80, míg jelenleg 120-130 az igazolt, utánpótláskorú (U7–13), sportolói versenyengedéllyel rendelkező létszám (a futsalon kívül).

Folyamatosan emelkedik az utánpótláskorú sportolói létszám

Az elnök egy friss példával is igazolja diósdi fiatal focisták eredményességét: „Az utánpótlás terén elvégzett munkát leginkább az országos bajnokságban október elején, az NB III-as szomszéd vár elleni eredménysor mutatja be a legjobban: mind a négy nagy pályás csapatunk (U19, U17, U15 és U14) megnyerte az Érdi VSE ellen játszott bajnoki mérkőzését, 22:2 gólkülönbséggel, 12 pontot gyűjtve zárva a napot.” Az elnök arról tájékoztatott, hogy az utóbbi két-három évben gyarapodott az utánpótlás csapatoknál dolgozó edzők létszáma, és szakmai képzettségük, végzettségük is magasabb lett.

Bár a november 23-i rendezvény elsősorban az ünneplésről és az emlékezésről szól, a résztvevők nyilván szót ejtenek a klub jelenlegi helyzetéről, az önkormányzattal való kapcsolatáról, a működés finanszírozásáról is.

Épül a lelátó (2018. augusztus)

A Diósd Sportközpontot az önkormányzat tartotta fenn és működtette 2011-ig. 2011-től, az új sporttörvény életbe lépésével jelentősen változott a gazdálkodási, finanszírozási környezet.  Bevezették a TAO-t, melynek révén lehetőség nyílt beruházások indítására, mellyel élni kívánt az egyesület. Ezért azt kérte az önkormányzattól, hogy adja bérbe számára a pályát, mely feltétele a TAO-támogatás lehívásának. A két fél járandóságait és kötelezettségeit szerződésbe foglalták.

Hogyan tovább, DTC?

Az önkormányzat és az egyesület nem teljesen egyformán értékeli a Diósd Sportközpont működtetésével, az ott elvégzett fejlesztésekkel kapcsolatos financiális kérdéseket. Hisnyai-Heinzelmann Béla ennek tudja be, hogy az egyesület jelenleg is jelentős likviditási gondban van. Abban bíznak, hogy az október 13-án megválasztott új képviselő-testülettel sikerül rendezni a vitás kérdéseket.

K. Z.

Fotók: midio.hu archív, a DTC hivatalos Facebook-oldala

Címkék: Diósd, DTC, foci