„Mindenki a saját buborékában él, vagy tudunk hatni egymásra? Csak egy próbálkozás részemről, hátha legalább egy nő is emiatt a megosztás miatt részesülhet jobb szülésélményben. Mert bizony létezik örömteli szülés is” – Végvári Fanni három szülése tapasztalatait...
Egy éve lettem ötgyermekes anyuka. Amikor az első gyermekem megszületett, sokáig el sem tudtam képzelni, hogy lehet még több. Attól féltem, nem tudnék mást ennyire szeretni. (Később hallottam valahol, hogy a szeretetet nem kell megosztani a testvérek közt, mert az a...
A Magyar Védőnők Egyesülete által alapított Év Védőnője Díjat minden évben munkájuk elismeréseként olyan védőnőknek adományozzák, akiket a családok, a kollégák, a diákok, a munkáltatók, a szakfelügyelet és a szakmai zsűri tagjai is érdemesnek tartanak az elismerésre....
A nevét tizenhárom évvel ezelőtt hallottam először, amikor egy kolléganőm elmesélte, hogy szabadon választott testhelyzetben hozhatta világra a kisbabáját. Csodálattal hallgattam, mert azt hittem, hogy magyarországi kórházban erre nincs lehetőség. Azóta, ahogy mondani...
2020. február 22-én 11 órakor a Másállapotot a Szülészetben! mozgalom és a Békés Születés(é)ért Támogatókör (Békés megye szüléseinek, születéseinek minőségbeli javulásáért) aktivistái közül tizenhárman a jeges Kettős-Körös vizébe merültek Szanazugnál. A merüléssel...
A Másállapotot a szülészetben mozgalom – melynek ebben a pillanatban 12 289 kedvelője van a Facebookon – küldetése, névjegye szerint, hogy együttes változást idézzen elő az egyén, az ellátórendszer és a társadalom szintjén. Kampányaikkal, megmozdulásaikkal a...