Már hagyomány, hogy az AVL Érdi Jazz Fesztivál programjában más művészeti ágak is helyet kapnak. Idén is irodalmi esttel indult a fesztivál a fő támogató, az AVL Hungary Kft. székházában. A fellépők – Pozsár Eszter hangszeres jazz-zenész és Szabó T. Anna költő, író, műfordító – nem találkoztak még ezelőtt a színpadon, így egyfajta ősbemutatónak lehettünk részesei.
„A jazz olyan, mint maga az élet. Szerteágazó, változatos, inprovizatív, hihetetlenül sok meglepetést produkál. Játékos, könnyed, nem tudjuk, hogy mi vár ránk a következő pillanatban: visszatérünk-e a megszokott, bevált dallamhoz, avagy kikacsintunk belőle” – fogalmazta meg a műfajról kialakított véleményét a fesztivált megnyitó érdi polgármester, Csőzik László.
Tavaly Harcsa Veronika és Závada Pál lépett fel a nyitó irodalmi programban, most – a fesztivál történetében első alkalommal – két nő állt a közönség elé. Pozsár Eszter az egyik legismertebb hazai női hangszeres jazz-zenész. Szaxofonon és fuvolán játszik, zeneszerzőként is jelen van saját formációjában, a Contempóban. A Jazz.hu olvasóinak szavazásán a legjobbak között szerepel évek óta.
Szabó T. Anna erdélyi születésű író, műfordító, a kortárs magyar irodalom jelentős alakja. Egyetemi évei alatt kezdett publikálni, napilapok, irodalmi folyóiratok, antológiák közlik rendszeresen verseit, esszéit, novelláit. Első kötete, A madárlépte hó 1995-ben jelent meg. Legújabb verseskötete, a Vagyok, 2022-ben, a Magvető Kiadónál látott napvilágot. Számtalan irodalmi elismerésben részesült, többek között 2012-ben József Attila-díjat, 2022-ben pedig Arany Medál-díjat kapott.
Különösebben nem készült a két művész a közös érdi fellépésre. Mint megtudtuk, Szabó T. Anna elküldött egy halom kéziratot zenész partnerének, aki a versek alapján igyekezett ráhangolódni a közös hullámhosszra; saját szerzeményeiből választott darabokat Anna költeményeihez.
Pódiumra lépésük után hamar kiderült, mindketten az agglomerációban élnek, szeretik a kertet, a fákat, a növényeket és a madarakat. Pozsár Eszter Szállj, madár! című szerzeményének elhangzása után a rigókra terelődik a szó. Nem véletlenül, Anna új könyvének egy rigó szerepel a címlapján. „Szabó Lőrinc és Weöres Sándor fontos rigós versein nőttem fel Kolozsváron; a kertünk tele volt fával és rigóval.” A kötet címlapja ihlette egyébként a Pocsolya című új versét.
Rigó, kép és tükörkép,
melyik lényed fütyölt épp?
Akit hallok? Akit látok?
Tested vagy a hangod áll ott?
Nézlek, közben te is nézel,
nem törődve az egésszel,
míg szemedben tükröződöm,
s tükröződő füttyöd őrzöm.
Anna versére Eszter zenével válaszol, majd Eszter mond be egy dalcímet, amihez Anna keres verssorokat. A felolvasások után a fuvola légies futamai, majd a szakszofon édes-bús dallamai töltik be a teret. Zene és irodalom, muzsika és költészet – hol a vers, hol a hangszeres játék kerül előtérbe, majd az improvizációk során együtt szólalnak meg.
A következő körben Eszter tangót játszik, mire Anna a Tangó című versciklusával válaszol.
Tangó
(A bőr, A bölcső, A pulzus, A tánc, A kígyó, A barlang)
(A bölcső)
Ringass. Ringass soká, hogy
ne legyen vége.
Ringass. Ringass, akár az
ősanya méhe.
Ringass, hogy ringhass, ringass, hogy ringhass,
ringass, hogy ringjunk, mint szélben az ág,
ringass, ringass, ringass, ringass,
ahogy a tenger, ahogy a tenger
csendben az éjbe ringja magát.
Anna 2021-ben Dés András jazz-zenésznek írta a Lélegzet című versét.
Az autóval megálltam
a bolt előtt, és gyorsan
be akartam rohanni,
hogy vegyek egy tejet,
de szólt az utolsó szám
a CD-lejátszóban,
és mozdulatlan ültem,
mint ki megérkezett:
elrévülve csak vártam,
míg lüktetett a dallam,
lélekben messze voltam,
tág mezőn, ég alatt,
pattogó tábortűznél,
suttogó vizek partján,
és időtlenné tágult
a perc és pillanat –
emelt és vitt a ritmus,
és már mindenki voltam,
és senki-semmi voltam,
organikus zene –
és egyszerre megláttam,
hogy a kerekek mellett
egy kétlépésnyi kert van,
és húz magába be.
Kiélesedtem végre,
és mindent észrevettem:
bolyhos porzót a sok lágy,
omló szirom alatt,
hogy szárnyashangya mászik,
hogy légy ül a levélen,
hogy a felmagzott fű közt
csöpp csigák párzanak,
hogy a tenyérnyi zöldben
szorong, tolong az élet,
kicsire tömörítve,
de mégis megmarad –
mert bármilyen beton közt,
akármekkora térből
madár és lepke felszáll:
a lélegzet szabad.
Eszter válaszul a legutóbbi lemezéről való, Lélekben című dalát adja elő fuvolán.
Mindketten gyakran szerepelnek együtt képzőművészekkel. Annát egy fotóművész tárlata ihlette versét olvassa fel, Eszter egy kiállításmegnyitóra írott szerzeményével, az Eső után című számmal válaszol.
Annának az eső kapcsán jutott eszébe: 23 éves volt, mikor megjelent az első kötete. Az idő tájt kezdték használni szélesebb körben a személyi számítógépet. Egyetemi professzora megállította a folyosón: „Anna, tudja, hogy melyik szó fordul elő legtöbbször a könyvében? Az eső.” „Ezt követően sokáig nem mertem az esőről írni” – emlékszik vissza.
Újabb versek, versrészletek következnek. Anna mesél nagyapjáról, Szabó T. Attila nyelvtudósról, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár megálmodójáról, nagyanyjáról, nemrég elvesztett édesanyjáról.
Eszter Napraforgó című szerzeményének dallama tölti be a termet. Anna elmondja: nem nagyon írt a napraforgóról, megtették azt mások.
Kosztolányi Dezső:
A napraforgó, mint az őrült
A napraforgó, mint az őrült
röpül a pusztán egymaga,
a tébolyító napsugárban
kibomlik csenevész haja.
Bolond lotyó – fejére kapja
a sárga szoknyáját s szalad,
szerelmese volt már a kóró,
a pipacs és az iszalag,
elhagyta mind, most sír magában,
rí és a szörnyű napra néz,
a napra, úri kedvesére,
ki részeg s izzik, mint a réz.
Aztán eszelősen, bután
rohan a gyorsvonat után.
Tóth Krisztina:
Jóslat
Ezt a ziccert naná, hogy nem hagyta ki az ördög,
épp a vonaton utaztam – veszélyes zóna -,
próbáltam gondolni másra, de egyre pörgött,
hogy mi minden volt és mi is lehetett volna,
mikor feleségül akart venni egy vadidegen ember,
egy sodronypálya-vezető (?), aki a te neved viselte,
Brassóig hallgattam válasz és nevetés nélkül,
mint aki tudja, hogy ez az Ő műve, persze,
mégis azt gondoltam ott a fülkében ülve,
hogy nem leszek nélküled soha boldog.
Mint egy megszidott osztály, álltak kint szemlesütve
a kiégett földeken a napraforgók.
Szabó T. Anna Kosztolányi és Tóth Krisztina napraforgós versét csodálattal olvassa, mindkettő kedves költeménye. „Valahányszor ránézek egy napraforgómezőre, mindig elképzelek egy megszidott osztályt…”
Kiss Zoltán
midio.hu
Fotó: Sztraka Ferenc
Címkék: Érdi Jazz Fesztivál, Pozsár Eszter, Szabó T. Anna, zene és irodalom
