Három kisfiú anyukája. Régóta álmodozott arról, hogy egyszer éttermet nyit, és az álma nemrég valóra vált. Az idáig vezető út nem volt könnyű, ám az őt ért tragédia után is vallja: ha lelki gazdagság és testi egészség van, akkor mindenünk megvan. Története sokaknak adhat erőt. Kákos Eszter mesél életéről.

Közgazdász diplomám van, de egészen más területre sodort a sors. Nyolc éve meghalt a férjem, és az addig biztonságban, nyugalomban élő Eszternek hirtelen fel kellett nőnie.

Tizennégy voltam, amikor megismerkedtünk, a férjem nyolc évvel idősebb. Meglátott, és mondta a barátjának, hogy neki ez a lány lesz a felesége. Így is lett, bár az egymáshoz vezető út nem volt ilyen egyszerű. Tizennyolc éves koromig tiltakoztam a házasság ellen. Fiatal voltam, nem akartam lekötni magam. De ő nagyon kitartó volt. Aztán a humora, kitartása annyira megfogott, hogy egy idő után beengedtem hozzánk esténként egy félórára, amíg ment a Barátok közt című sorozat, és aztán azt vettem észre, hogy már én is akarom, hogy jöjjön. Közben iskolába jártam, ő elkezdett dolgozni. Amikor elvégeztem a sulit, jött az esküvő, majd sorra a gyerekek.

Nagy álma volt, hogy legyen három fiunk. Teljesült.

Teljesen normális életet éltünk, kivette a részét a gyereknevelésből, igazi mintaapa volt. Sikeres volt, hitt magában. Én tiszteltem, felnéztem rá a bátorsága, tudása, humora miatt.

Sok mindent tanultam mellette, sokszor eszembe jut egy-egy pillanatra, vagy ha a középső gyermekemre tekintek. Hisz ugyanolyan mint az apukája. A mimikája, járása, külseje, mindene.

Készültünk arra, hogy a közeli nagyvárosban veszünk egy lakást, mert tudtuk, Mátészalkán, ahol laktunk, nincs meg minden lehetőség a gyerekeink számára. Ez is bennem volt, amikor később, a halála után a költözés mellett döntöttem.

Agyi aneurizmaja volt, agyvérzés. Ez egy értágulat az agyban, valószínűleg vele született volt, nem volt semmi előjele. 39 éves volt, amikor meghalt.

A tragédia után egy évvel én már Debrecenben kezdtem az új életemet a fiúkkal. Valami belső erő hajtott, hogy jöjjek el onnan, ahol addig öten éltünk.

A férjem egy igazán elismert, sikeres fogorvos volt, tehát anyagi gondokkal nem kellett megküzdenem. Az első egy évben a költözésbe menekültem, és befelé figyeltem: zsigerileg tudtam, éreztem, hogy minden jó lesz.

Ahogy az akkor hatéves legnagyobb gyermekem mondta: „Anya, majd megszokjuk, mindent meg lehet szokni”.

Az élet engem igazolt, jól döntöttem, mikor elköltöztünk. A döntéseinket mindig utólag látjuk, hogy jól hoztuk-e meg. A két nagy fiam vízilabdázik, a kicsi táncol, ezeket egy vidéki kisvárosban nem tudtam volna nekik biztosítani. Már ez egy nyomós érv a jó döntésem mellett.

Ahogy nőttek a fiúk, engem egyre jobban hajtott a vágy, hogy végre én is találjam meg az utamat. Egész életemben sportoltam: futottam, kézilabdáztam, még várandósan is kerékpároztam. A sport nélkülözhetetlen volt az életemben.

Debrecenbe költözésünk után minden reggel lefutottam négy kilométert négy éven át.

Aztán meguntam, és a közeli fitneszterembe mentem, hogy történjen velem valami más a sport terén. Minden órát kipróbáltam, és az egyik úgy megragadott, hogy az edzői tanfolyamot is elvégeztem, majd lehetőséget kaptam rá, hogy ebben a teremben heti kétszer órát tartsak. Számomra ez arról szól, hogy hogyan érjük el a korlátainkat, érezzük meg a belső spiritualitásunkat.

Ez a hobbim, és ez a heti két óra az, ami felszabadít, repít…

Emellett elkezdtem üzletkötőként dolgozni egy cégnél. Akkor azt gondoltam, lazább munkabeosztással könnyebben tudom rendezni a fiúkat, de nem volt egyszerű. Üzletkötőként a második évemet eltöltve éreztem, hogy én ebből már „kivettem”, amire szükségem volt. Sikereket, önbizalmat adott, és azt is megtapasztaltam, hogy egyedül is képes vagyok családot fenntartani.

A továbblépés felé kacsingattam. Mindig is vonzott a minőségi vendéglátás, sokat ábrándoztam arról, hogy egyszer lesz majd egy éttermem, amiből a fiaimat tisztességgel kitaníttathatom. 2019 tavaszán a fiúk Miskolcon vízilabdáztak, és én közben egy éttermet kerestem, ahova meccs után elmehetünk.

Ahogy beléptem a helyre, azonnal tudtam, hogy szeretnék egy ilyen éttermet.

Hogy honnan merítem az erőt? Amikor a férjem halálakor szembesültem azzal, hogy az élet véges, Isten felé fordultam. Azelőtt is jártam templomba, a legkisebb gyerekem keresztapja egy fehérgyarmati református lelkész. De ezután lett mélyebb a hitem.

A gyerekeimnek és magamnak is meg kellett magyarázni, hogy miért történhetett ez velünk. Magam számára azt súgta a Jóisten, hogy a férjemnek ennyi feladat volt a földön, három fiúgyermek. Amiről ő mindig is álmodozott, és meg is adatott neki. És az, hogy minket elindítson egy új élet felé. De neki más dolga van ezentúl.

A gyerekeimnek is ezt mondtam, hogy nincs itt velünk, de a lelke él, és lát minket.

Szoktam nekik beszélni róla. Például, ha megyünk a Klinikára, mutatom, hogy melyik kollégiumban lakott apa, amikor egyetemre járt. Ilyen apróságokkal próbálom életben tartani. Természetesen a hiányát nem lehet pótolni. Tudom, hogy három fiúnak kellene az apaminta, és azt gondolom, most következik számomra a neheze. A nagyok elkezdtek serdülni, nem lesz könnyű…

Némedi Gusztáv református lelkész – a kisfiam keresztapukája – igehirdetései a mai napig nagy hatással vannak rám. Sajnos csak online tudom hallgatni, de így is sokat segít nekem. A gyerekeknek szoktam olvasni a Bibliából.

Megnyugtató, hogy hisznek, és talán megértették azt, hogy minden értünk történik. A rossz dolgok is, hisz ezáltal közelebb kerülünk Istenhez, és fejlődünk általa.

Persze nem mindig könnyű. De valahogy mindig úgy alakult az életem, hogy segítő emberek vettek körül. Amíg üzletkötő voltam, az egyik barátnőm segített hozni-vinni a gyerekeket, ha éppen úton voltam. Hétvégén pedig, amikor kellett, a férjem szülei sokat segítettek.

Szerencsés vagyok, mert a régóta dédelgetett álmom megvalósult. Megnyílt az étterem, amivel hosszú távon tervezek. A másik vágyam, hogy a sport az életem része legyen, szintén teljesült. A hobbim lett a munkám, és úgy érzem, értéket teremtek. A fitneszteremben és az étteremben is.

Az életemnek természetesen voltak, vannak árnyoldalai. De hiszem, hogy ha lelki gazdagság és testi egészség van, akkor megvan mindenünk.

(Lejegyezte: Szendéné Kiss Nóra)

Borítókép: „Nagyon szeretek túrázni, a fiúk nem annyira, de tudom, hogy egyszer majd megértik, hogy mi is ebben a jó. Testi, lelki kikapcsolódás.”

Fotók: Kákos Eszter